Hírek

Végig vezetve győztük le a házigazdát
2023. 02. 03.

A második harmad elején ellépett a hazai pályán játszó olaszoktól női válogatottunk, amely megérdemelt, 6–4-es győzelmet aratott harmadik világbajnoki selejtezőmeccsén.

Az utolsó szalmaszálat igyekezett megragadni női válogatottunk, amely az olaszországi Lignano Sabbiadoróban zajló vb-selejtezőtorna negyedik játéknapján a házigazdával találkozott. Az olaszok a franciák elleni döntetlennel kezdtek, míg a mieink kikaptak a galloktól, így mindenképpen győznie kellett Kállai Márk együttesének ahhoz, hogy életben maradjanak a világbajnoki kijutásról szőtt álmok.
 
Az első percek alapján az olaszokra hatott bénítólag a tét, a mieink jobb ritmusban, ötletesebben játszottak, mint a vendéglátók, Sheila Ebingert pedig alaposan megdolgoztatták a magyarok, az olasz kapusnak Odor Gréta lövésénél bravúrt kellett bemutatnia. Kisvártatva azonban már tehetetlen volt: Maya Amodeo hibáját kihasználva Gálfi Orsolya csent labdát a felezőnél, Vladár Veronika pedig lefordult Amodeóról, és kilőtte a bal felsőt. A mieink magas letámadása érezhetően nem ízlett a riválisnak, a harmad hajrájában Vladár többször is közel járt az újabb gólhoz, de maradt az egygólos magyar előny.
 
Miközben a szurkolók még sétáltak be a csarnokba, lányaink már meg is duplázták a különbséget, a második harmad elején Kiss Dorina lövését nem tudta fogni Ebinger, a hosszún érkező Gálfi pedig bevágta a kipattanót. Az olaszok mentek előre, rendezetlen védelem ellen gyors akciókat vezettek, de jól zárt a magyar retesz, a túloldalon pedig Takács Anna ragyogó kapáslövésével harmadik találatunkat is megszereztük. Az olaszok érezték, hogy ég a ház, gyorsan időt is kértek, de nem kellett sokat várni a negyedik gólra sem, Nyerges Dóra növelte az előnyt. A folytatásban megélénkült a hazaiak játéka, s bár Vanessa Hellman veszélyes lövését még blokkoltuk, nem sokkal később Laura Bolt közelről szépített. A harmad végét megnyomták a mieink, az ihletett formában játszó Vladár ismét betalálhatott volna, de Ebinger védett, az utolsó húsz percre fordulva 4–1-re vezettünk.
 
Abban persze biztosak lehettünk, hogy az olaszok saját közönségük előtt az utolsó pillanatig küzdenek majd, és nem is adták olcsón a bőrüket, magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. Többször is felállt a rivális a magyar térfélen, de sokáig nem alakított ki nagyobb helyzetet, ami a mieink védekezését dicsérte. Hét perccel a vége előtt aztán megtört az ellenállásunk, Bolt szerzett labdát a kapu mögött, Camilla Olshov pedig befordult, és kilőtte a hosszú felsőt. Szerencsére hamar lelohasztottuk az olaszok lelkesedését, Stipsicz Orsolya a saját térfelén kezdett parádés szólóba, majd egy remek kényszerítő után visszaállította a háromgólos különbséget. A hajrá mozgalmasan alakult, Bolt újabb góljára alig egy perccel később Vladár válaszolt, aki tanárian lőtt a keresztvas alá, a 6–4-es végeredményt pedig Olshov állította be.
 
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik Odor Gréta sérülése, akinek ezúton is jobbulást kívánunk, női válogatottunk előtt pedig kalapot emelünk, lányaink ugyanis a novemberi felkészülési torna után ismét legyőzték a világranglistán előrébb rangsorolt Olaszországot. Az utolsó tánc szombaton a közvetlen elitbe tartozó lengyelek ellen következik.
 
Világbajnokság, nők, európai selejtező, 4-es csoport (Lignano Sabbiadoro)
 
Magyarország–Olaszország 6–4 (1–0, 3–1, 2–3)
Pontszerzők:
Vladár 2+0, Gálfi 1+2, Takács A. 1+1, Nyerges 1+0, Stipsicz 1+0, Kiss D. 0+1, Nagy E. 0+1, Magyar 0+1, ill. Bolt 2+0, Olshov 2+0, Wagner 0+2, Dossegger 0+1
 
Fotó: Michael Peter/IFF