Hírek

Végig koncentrált játék volt a Krokodilok sikerének kulcsa
2023. 03. 30.

A Dunai Krokodilok kapusa, Vígh László elárulta, minden külső hangot kizártak a DEAC elleni párharc előtt, míg a debrecenieket irányító Lánczi András szerint csapata nem tudott megbirkózni a nyomással.

Előzetesen nagy csatát ígért a bajnokság alapszakaszában ragyogóan teljesítő DEAC és az IFL-ben vitézkedő Dunai Krokodilok párharca a négy közé jutásért. Az első mérkőzésen játékban méltó ellenfelei voltak a debreceniek esélyesebb riválisuknak, de a helyzetkihasználás akadozott, míg a túloldalon Hoffmann Tamás három, Pozsony Bendegúz két góllal járult hozzá a 8–3-as sikerhez. 
 
Az érdi visszavágón esélyt sem adtak az egyetemistáknak a Krokodilok, az elődöntőbe kerülés kérdése már a 4–0-s első harmaddal eldőlt. A folytatásban a DEAC is megmutatta, miért jutott be a rájátszásba, de a Krokodilok hazai környezetben is öttel, 10–5-re nyertek, és kettős győzelemmel léptek a négy közé.
 
„Erre a párharcra úgy készült a csapat, hogy mindenféle külső hangot és "zajt" kizártunk és csak saját magunkkal foglalkoztunk – értékelt Vígh László, a Krokodilok kapusa. Nehéz párharcra számítottunk, koncentráltan érkeztünk Debrecenbe, ahol sikerült érvényesíteni a saját játékunkat és ötgólós előnyre szert tenni a visszavágóra. A tegnapi meccs előtt megbeszéltük, hogy ugyanolyan koncentráltan megyünk neki a mérkőzésnek, nem engedjük ki a kezünkből az irányítást, és már az elején növeljük az idegenben szerzett előnyt. Ez jól alakult, köszönjük a DEAC-nak a két sportszerű mérkőzést, mostantól már az SZPK elleni párharcra koncentrálunk.”
 
Az elődöntőbe a Dunai Krokodilok és az SZPK Komárom mellett a Phoenix két csapata jutott be, amelyek egymással találkoznak a fináléba jutásért – az első mérkőzéseket április 15-én és 16-án rendezik. A DEAC-nak sem ért még véget az idény, az egyetemisták az ötödik helyért harcolhatnak, és nem kérdés, hogy a Krokodilok ellen mutatott játéknál jobb teljesítményre lesz szükségük a folytatásban.
 
„Sajnos ezúttal sem sikerült olyan mérkőzést játszanunk, mint amilyet előzetesen reméltem – mondta a klubhonlapnak Lánczi András, a DEAC vezetőedzője az érdi összecsapást követően. – Türelmetlenek voltunk, a nyomás alatt pedig többször megijedtünk, mintsem mertünk volna jól dönteni a pályán. Gratulálunk a Krokodiloknak a továbbjutáshoz, nekünk pedig le kell vonnunk a szükséges konzekvenciákat az idény kapcsán.”