Hírek

Stupava Kupa
2014. 10. 17.

A szlovákiai utánpótlás tornán idén a Phoenix, az SZPK és a Vajda-WS csapatai vettek részt.

2014 10.08-11. között rendezték Pozsony mellett az immár 11. alkalommal kiírt ’STUPAVA FLOORBALL CUP 2014’ nemzetközi utánpótlás tornát. A rendezvény a hagyományosan magas színvonal és a viszonylag kis távolság miatt ideális a magyar utánpótlás csapatok nemzetközi megmérettetésére.
 
A Vajda-WS első ízben vett részt a rangos szlovákiai tornán, mindjárt két csapattal, 2000-ben született fiúkkal és 2001-ben született lányokkal. A lányok a csoportjukból továbbjutva az elődöntőt is magabiztosan, 7-3-ra nyerték. A fináléban azonban a jóval nagyobb játékerőt képviselő, korosztályos válogatottakat is felvonultató lengyel MMKS Podhale ellen tisztességesen helyt állva szenvedtek vereséget, így a nemzetközi mezőnyben eddigi legjobb helyezésüket elérve ezüstérmesek lettek. Kürtösi Krisztina a legjobb kapus díjat is megszerezte ebben a korosztályban. A fiúk jóval kiegyensúlyozottabb és nagyobb számú mezőnyben álltak helyt. A csoportküzdelmekből harmadik helyen jutottak tovább, majd a negyeddöntőig jutva végül az ötödik helyen végeztek.
 
A Phoenixesek is lány csapattal indultak, ők az 1998-ban vagy utána születettek (G98 kategória) között neveztek. A csoportmeccsek sokszínűen végződtek számukra (2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség), így a harmadik helyen jutottak az elődöntőbe. Ellenfelük a későbbi győztes DPF Nitraval csapata volt, akikkel az utolsó csoportmeccsen már találkoztak (2-3-as vereség). Itt is egy kiváló mérkőzésen vehettek részt, sajnos ismét vereség lett a vége, ezáltal a harmadik helyért játszhattak. A bronzmeccsen a rendes játékidőben elért 2-2 után a büntetők következtek, ahol sokáig kellett várni az első gólra, végül a Phoenixnek sikerült először betalálnia, így végül övék lett a bronzérem.
 
Az SZPK Komárom három fiú csapattal indult, U17 (1998, vagy fiatalabb), U16 (1999 és fiatalabb) és U13 (2002 vagy fiatalabb) korosztályokban. Az U17-es csapat a rendkívül erős mezőnyben, egy rávezetéses párbajban alulmaradva, a későbbi győztes ellenében nem jutott a legjobb négy közé, míg az U16-os együttes felállhatott a dobogó legalsó fokára, megszerezték a harmadik helyet. Az U13-asoknak is sikerült egészen a dobogóig menetelniük, ők is a harmadik helyért járó bronzérmet akaszthatták a nyakukba.
 
Gratulálunk a csapatoknak! Bízunk benne, hogy hasznos tapasztalatokkal tértek haza!
 
Stupava_Cup.jpg
Vajda-WS lány csapata
 
Stupava_fi__k.jpg
Vajda-WS fiú csapata
 
 stupava_phoenix.jpg
Phoenix Fireball
 
stupava_szpku17.jpg
SZPK Komárom U17
 
stupava_szpku16.jpg
SZPK Komárom U16
 
stupava_szpku13.jpg
SZPK Komárom U13