Hírek

Rekordszámú jelentkező!
2014. 10. 16.

537 nevezővel újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a kispályás diákolimpia!

A 2014/2015-ös tanévben újfent megrendezésre kerül a kispályás floorball Diákolimpia, melyre a tavalyi 457 helyett immár 537 csapat adta le nevezését, ami 80(!) csapattal több (17%-os növekedés), mint az előző - 2013/2014 - tanévben.
 
Külön öröm számunkra, hogy a csapatok 191 intézményből kerültek ki, mely a tavalyi 150-hez képest e téren is előrelépést jelent, immár elmondhatjuk, hogy minden megyéből(!) kaptunk nevezést.
 
A lebonyolítás a selejtezőkkel kezdődik meg idén az elkövetkezendő hetekben, majd a területi döntőket követően az országos döntővel Pakson zárul a floorball Diákolimpia 2015. január 17-18-án.
 
Az MFSZ sok szerencsét kíván a nevezőknek, reméljük, hogy az országos bajnokságainkban is találkozhatunk a jövőben az edzőkkel, testnevelőkkel, diákokkal.
 
Az MFSZ Diákolimpiai koordinátora Tóth Imre.

Do.jpg