Hírek

Megszereztük első pontunkat
2018. 01. 31.

Oroszország - Magyarország 8-8

Ez a mérkőzés is hasonlóan indult, mint a tegnapi. Rövid idő alatt két gólos hátrányba kerültünk, most azonban sikerült rendezni a sorainkat, fel tudtuk venni a mérkőzés iramát. Rácz révén a szépítés is sikerült, de nem sokkal később, a tizennyolcadik percben emberelőnyben újra betaláltak az oroszok. 3-1-gyel zártuk az első harmadot. A két gólos különbség a második harmad végére sem csökkent, pedig többször emberelőnyben játszhattunk. A harmincötödik percben 5-5-ös állásnál sikerült ugyan az egyenlítés, de az oroszok végül szereztek két újabb találatot, így 7-5 volt az eredmény két harmadot követően.
 
Az utolsó húsz percben viszont megfordult a kocka, nem csak az egyenlítésre futotta, hanem Schmidt Dennis büntetőből szerzett góljával a mérkőzésen először a vezetést is átvettük. 8-7. Ekkor az egyenlítés reményében az oroszok lehozták a kapusukat, és hat mezőnyjátékossal támadtak, amit - sajnálatunkra - siker koronázott, megszerezték a nyolcadik, egyben utolsó góljukat. A mérkőzés képe alapján a döntetlen igazságosnak mondható, így viszont már nem elég csak a pontokat számolnunk, a gólarányra is figyelni kell, ha oda akarunk érni a csoport harmadik helyére
 
Csütörtökön Svájc ellen folytatjuk itthoni idő szerint 12 órától.
 
Oroszország – Magyarország 8-8 (3-1, 4-4, 1-3)
Valmiera, Lettország 2018. január 31. 16 óra
Legjobb játékos: Rácz Domokos
Pontszerzők: Rácz Domokos (4+0), Pfneiszli Péter (2+0), Rési Zoltán (1+1), Schmidt Dennis (1+0), Rési Tamás (0+1), Schmidt Oliver (0+1), Müller János (0+1), Harangozó András Szilárd (0+1), Ádám Milán (0+1), Kádár Gergely (0+1)