Hírek

Magyar rangadóval folytatódik a nemzetközi liga
2019. 11. 29.

 Phoenix Fireball-Dunai Krokodilok rangadó mellett az SZPK-DESEF Komáromra is hazai mérkőzés vár

 A komáromiak a szlovén floorballkalandok után ismét osztrák csapattal mérkőzének: ezúttal a Klagenfurt látogat az erődvárosba. A karintiaiak a tabella második felén foglalnak helyet, míg az SZPK az előző hétvégén rájátszást érő helyre ugrott a táblázaton. Ahhoz, hogy ez megmaradjon, Haris Tibor kalkulációi szerint legalább 5 győzelmet még be kell húznia az úthengernek. A két csapat már találkozott a szezon során és az SZPK 10:5-ös győzelmet aratatt idegenben. A karintiaiak ellen remélhetőleg folytatódik az SZPK győzelmi sorozata és újabb lépést tesznek a rájátszás irányába.
 
SZPK-DESEF Komárom – Klagenfurter AC
2019. november 30. (szombat), 17:00
Komárom, Városi Sportcsarnok
 
Magyar párharc is vár ránk hétvégén: a regnáló, négyszeres magyar bajnok a nyolcszoros győztes Dunai Krokodilokkal néznek farkasszamet. A hüllők legutóbb 2017. tavaszán győzték le a Fireballt, azóta hat mérkőzést zsinórban megnyertek Rácz Domokosék. Előzetesen most is a Phoenix van jobb formában: rájátszást érő helyen állnak és az utóbbi 4 IFL mérkőzést is behúzták a tűzmadarak. A párharc érdekessége még, hogy a magyar válogatott két szakvezetője most egymás ellen irányítja csapatait: Pafféri András a Phoenix, míg Micael Tuominen a Krokodilok győzelmére készítette fel csapát. A szokásokhoz híven ezúttal is izgalmas találkozó vár ránk, első ízben az IFL keretein belül.

Phoenix Fireball – Dunai Krokodilok
2019. november 30. (szombat), 19:40
Érd, Batthyány Sportcsarnok