Hírek

Madarat ettek a Gyíkok!
2014. 11. 17.

Meccselemzés Orosz Tamás tollából.

Phoenix Fireball SE – Lizards Floorball Team

4-8 (1-3, 2-3, 1-2) 

"Megbetegedések miatt még mindig foghíjas a csapat. Tótik Simon, az első számú kapusunk, és Kiss Máté is kihagyta ezt a mérkőzést. 9 mezőnyjátékossal és Maier Péter kapussal, aki a kisebb korosztályban véd, vágtunk neki az útnak.

Jól kezdte a csapat a mérkőzést. Praznovszky Palinak szárnyakat adott, hogy Ő lett a csapatkapitány. Olyan elánnal küzdött, futott, hogy még a csapattársait is meglepte. A 4. percben Ő szerezte első gólunkat is, egy szép lefordulás után. A válaszra nem kellett sokáig várni, 40 másodperccel később már a házigazdák örülhettek az egyenlítő góljuknak. A harmad kilencedik percének végén sikerült újra előnyt szereznie a gyíkoknak. Először Bögi Levente vette be a Phoenix kapuját egy éles szögből leadott lövéssel, majd a középkezdés után 5 másodperccel Balázs Levente emelhette magasba a kezét, gólját ünnepelve.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az elsőt abbahagyták a gyerekek. A veszprémiek következő 2 gólját a Trombitás testvérpár jegyzi. Először Anna talált a kapuba egy távoli lövéssel, majd Balázs szerzett egy szemfüles gólt letámadásból. Ezek után kicsit eldugták a gólzsákot a gyíkoknál. A Phoenix kezdett feltámadni, ami talán annak is köszönhető, hogy túlságosan is hátradőltek a gyíkok a biztos vezetés birtokában. De azért szép ez a játék, mert amilyen gyorsan lehet előnyt szerezni, olyan gyorsan el is lehet veszíteni. A 9. és a 12 percben szerzett két góljával a hazai csapat újra kétgólos távolságba került. Ezekben a percekben Ők uralták a játékot, a gyíkok alig jutottak el kapura lövésig. Aztán a hajrában Réti Péternek köszönhetően mégis megremegett újra a budapestiek hálója. A kapu mögül adta be a labdát az érkező csapattársnak, akit megelőzött egy Phoenix-es védő, de szerencsétlenül pont a saját kapujukba pattant róla a labda.

Az utolsó 15 percre összeszedte magát a veszprémi gyereksereg. Folyamatosan nyomás alatt tartották a Phoenix kapuját, lövésekkel próbálkoztak távolról is. A 4. percben mégis Orosz Luca higgadtságának köszönhetően nőtt a különbség újra 4 gólosra. Fertig Dávidtól kapott egy szép passzt, Ő pedig okosan a kapus válla mellett a kapuba helyezte a labdát. A 10. perc elején aztán a vendégek is megmutatták, hogy tudnak távolról is gólt szerezni. A végeredményt, egy újabb szemfüles góllal, Luca állította be. A kapu mögül nem beadta a labdát, hanem egy gyors irányváltással a másik kapuvasnál termett és a későn átérő kapus mellet, hátulról a gólvonal mögé húzta a labdát.

Egy nagyon jó mérkőzésen, egyre jobb formát mutató ellenfél ellen sikerült okos, higgadt játékkal megszerezni a győzelmet. Ilyen mérkőzésekre érdemes kilátogatni, mert szép és tisztességes játékot lát az ember, egy nagy élménnyel gazdagabban térhettünk haza."

HAJRÁ GYÍKOK!

Orosz Tamás