Hírek

Keretet hirdetett a férfiválogatott
2023. 12. 30.

A magyar felnőtt férfi floorball-válogatott stábja kihirdette a februári lengyelországi világbajnoki selejtezőre utazó keretet.

„Lehetne újra február” – énekli a népszerű rapper, Curtis, a floorball szerelmesei pedig bizonyára könnyen tudnak azonosulni a dalszöveggel, elvégre ha február, akkor világbajnoki selejtező a lengyelországi Lochówban. A magyar férfiválogatott sorrendben a csehekkel, a házigazda lengyelekkel, és az osztrákokkal találkozik, majd playoff-mérkőzést is játszik, vagyis négy jelentős erőfelmérő vár nemzeti csapatunkra, amely gőzerővel készül a tornára.
 
„Több mint hetven játékost néztünk meg márciusban és áprilisban, ennek megfelelően alakítottuk ki a keretet – tekintett vissza Csordás Tamás szövetségi kapitány. – Nagy öröm volt számunkra, hogy a sok tehetséges magyar játékos mellett Norvégiából, Svédországból és Finnországból is megtalálták a szövetségünket, és edzésre jelentkeztek. Így került a keretbe William és Thomas Borza, akik a norvég másodosztály bajnokcsapatában, az Ajer IBK-ban játszanak, és április óta erősítik a válogatottat. Svédországból Nánási Elliot kapus próbálta ki magát válogatottban, valamint Fredrik Carls sikeres honosítása után a tartalékok közé került be.
 
A szakember köszönetet mondott stábjának és a magyar szövetségnek a támogatásért, amely elengedhetetlen volt a fejlődéshez – a selejtezőig vezető út fontos állomása volt, hogy a Hungária Kupán hazai pályán játszhatott nemzetközi mérkőzéseket a gárda. Azóta volt még egy összetartása a keretnek Debrecenben, az óév utolsó előtti napján pedig arra is fény derült, hogy kik utazhatnak Lengyelországba (cikkünk végén olvasható a teljes névsor).
 
Augusztusban háromnapos edzőtábor keretein belül a Snipers Bratislava és a DFT Detva csapata ellen játszottunk felkészülési mérkőzéseket, egy győzelem és egy vereség volt a mérlegünk. Az igazán nagy megmérettetés és teszt az októberi a Hungária Kupa volt, amelyen Olaszország ellen győzni tudtunk, míg Szlovénia ellen szoros mérkőzésen maradtunk alul – mondta Csordás Tamás. – A csapat taktikáját tudtuk gyakorolni az olaszok elleni mérkőzésen, míg Szlovénia ellen mást próbáltunk játszani. Novemberben Debrecenben edzőtáboroztunk, azóta a játékosok egyénileg készülnek. A kiutazás előtt január 27-én és 28-án kétnapos edzőtáborban veszünk részt, a taktikákat és egyéb játékszituációkat gyakoroljuk még tovább, illetve videóelemzésen is részt veszünk, amelyen az ellenfeleinket fogjuk nézni.”
 
A mieink az európai 2-es selejtezőcsoportban szerepelnek, amelynek mérkőzéseit február 1. és 4. között rendezik.
 
A KERET
Kapusok: Hotz Erik (Phoenix FSE), Szuri Zoltán (SZPK Sárosi Optika Komárom)
Védők: Borza William (Ajer IBK, NOR), Borza Thomas (Ajer IBK, NOR), Czank Dávid (SZPK Sárosi Optika Komárom), Dávid Bence (ARES HC), Diószeghi Levente (Dunai Krokodilok SE), Németh Richárd (SZPK Sárosi Optika Komárom), Rési Tamás (Phoenix FSE), Szelley Áron (Phoenix FSE)
Támadók: Ádám Milán (Benlose FC, DEN), Dikácz Juvenál (Benlose FC, DEN), Harangozó Szilárd (Phoenix FSE), Kiss János (SZPK Sárosi Optika Komárom), Pfneiszli Péter (SZPK Sárosi Optika Komárom), Pirik Dávid (SZPK Sárosi Optika Komárom), Pozsony Bendegúz (Dunai Krokodilok SE), Rési Zoltán (FBC München, GER), Trombitás Balázs (Phoenix FSE), Varga Gergő (DEAC)
TARTALÉK JÁTÉKOSOK
Kapusok: Bajnok Endre (Phoenix FSE), Borbély Bence (Dunai Krokodilok SE)
Védők: Csík Dániel (IBK Cartoon Heroes), Sebrek Dániel (Phoenix FSE), Szenthelyi Kristóf (Phoenix FSE)
Támadók: Carls Fredrik (Mariebergs SK, SWE)