Hírek

Hollandia ellen folytattuk
2014. 09. 05.

A narancs mezesek ellen ott folytattuk, ahol tegnap a fehéroroszok ellen abbahagytuk.

A két csapat világranglistán elfoglalt helyezései alapján tudhattuk, hogy a magyar válogatott a találkozó fő esélyese, azonban a sportban számtalanszor láthattuk már, hogy nem mindig az esélyesebb kerül ki győztesen. Szerencsére a srácoknak már az első harmadban sikerült elérniük, hogy magabiztos vezetést szerezzenek, két emberhátrányban (!) szerzett gólunkkal együtt összesen hétszer találtunk be ellenfelünk kapujába, míg válasz mindössze egyszer érkezett.
 
A középső játékrészben sem állt le csapatunk, tovább folytatták a gól gyártást, ennek ellenére dicséret illeti a holland csapatot, hisz a nagyarányú gólkülönbség dacára is hajtottak, nem adták fel. A második harmadban további öttel növeltük az eddigi hét gólunkat. Negyven perc után 12-2.
 
Az utolsó húsz percben ellenfelünkön látszódott, hogy beletörődtek az eredményben, minden bizonnyal a fáradtság is közrejátszott abban, hogy ezúttal nem tudtak gólt szerezni, a magyar csapat szinte a teljes harmadot az ő térfelükön töltötte. Az első játékrész után ebben is hét gólt szereztünk, ezzel beállítottuk a 19-2-es végeredményt.
 
Gratulálunk a csapatnak! Következő mérkőzésünkre holnap 12.45-kor Olaszország együttese ellen kerül sor.
 
14959807519_4a20ab848a_z.jpg
 
Siklósi Evelin szövetségi kapitány nyilatkozata a mérkőzést követően: "Szép győzelmet arattunk, sorozatban a második történelmi győzelemünk. Az előre megbeszélt taktikai feladatokat 90%-ban sikerült teljesíteni. Megnyugtató érzessel tölt el minket, hogy mind a három sorunk gólerős, emberhátrányban is szereztünk gólokat, az emberelőnyös helyzeteink kihasználása is javuló félben van. Fontos, hogy mindenki játszott, és sok variációban tudtunk cserélgetni a meccs folyamán, ami mindig újabb és újabb gólokat hozott. Már a következő mérkőzésekre koncentrálunk, a délutánt taktikai megbeszéléssel és pihenéssel töltjük, szem előtt tartva a vasárnapi osztrákok elleni mérkőzést. A hangulat jó, a srácok küzdenek egymásért, várjuk a like-okat és a megosztásokat. Madridban is érezzük, hogy milyen szeretet veszi körül a csapatot."
 
A mérkőzés jegyzőkönyve, képgalériája, közvetítése felvételről.
 
 
Hollandia - Magyarország 2-19 (1-7, 1-5, 0-7)
Hotz István Erik, Szuri Zoltán – Pfneiszli Péter (3+1), Hoffman Tamás (3+2), Ádám Milán (2+2), Czank Dávid, Lukácsi Boldizsár, Kvasznicska Norbert (1+3), Bondor Csaba (3+2), Mile Benedek (1+1), Schieszler Mihály, László Dániel, Kiss János (2+0), Varga Gergő (1+0), Pete Barnabás, Molnár Dávid, Ágoston Dávid (0+1), Varga Levente (3+1), Illyés Lóránt Máté, Rési Zoltán
 
Best player: Hoffman Tamás