Hírek

Fölényes győzelemmel női bajnok az SZPK!
2023. 04. 22.

Nem adott esélyt a bronzérmes Phoenixnek az SZPK Mentőangyalok csapata szombaton, így megnyerte a női bajnokságot, amelyben az IBK CH végzett a második helyen.

Éllovashoz méltóan hozta a kötelezőt egy hete az IBK Cartoon Heroes az EVSI ellen, ám az üldöző SZPK sem botlott, így szombatra maradt a döntés a női bajnoki címért zajló versenyfutásban. A CH játékosai külső szemlélőként izgulták végig, hogyan alakul a sorsuk, ugyanis már lejátszották utolsó mérkőzésüket, míg a komáromiakra még várt egy fontos találkozó a már biztos bronzérmes Phoenix ellen. Értelemszerűen a hazai pályán játszó SZPK-nak volt nagyobb szüksége a pontokra, hiszen legutóbbi kiírásban második helyen záró együttes ezúttal nem érte be az ezüsttel, győzelemre és előzésre készült a tabellán.
 
Noha az első gólt a Phoenix szerezte Medica Krisztina révén, a párosítás rangjából és múltjából adódóan várt izgalmak elmaradtak, a mindössze tíz mezőnyjátékossal érkező vendégek nem tudták megszorongatni riválisukat. Gugg Noéminek 14 másodperc kellett az egyenlítéshez, hogy aztán Varga Anna duplájával már 3–1-re vezessenek a Mentőangyalok. Két szép találattal a tavalyi esztendő legjobb magyar női floorball-játékosa, Lelovics Nóra is feliratkozott a gólszerzők közé, így már az első harmadban eldőltek a nyitott kérdések, az SZPK húsz percnyi játékot követően 5–1-re vezetett.
 
A Phoenix nem adta fel, nagy erőket mozgósított a szépítésért, ami Somkuti Laura góljával össze is jött, de ismét hamar érkezett a hazai válasz, ezúttal Pádár Kittitől. A második szakaszban kiegyenlített csata zajlott a pályán, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, és bár Nyerges Dóra szabálytalan ütése miatt emberelőnybe kerültek a komáromiak, mégis Galambos Krisztina révén a Phoenix volt eredményes. A harmadot hazai gól zárta, Somodi Anna találatával 7–3-as SZPK-előmynél mehettek pihenőre a felek, vagyis a Mentőangyalok karnyújtásnyira kerültek a bajnoki címtől.
 
Az utolsó felvonás komáromi gálaelőadást hozott, az érezhetően elfáradó Phoenix már nem tudott komoly ellenállást tanusítani. Nagy kedvvel, kreatívan játszott az SZPK, amely öt perc alatt négy találatig jutott: Kajtár Jázmin gólja után Lelovics újabb kettőt vállalt, majd Szabó Blanka is beköszönt. A végjátékra mindkét együttes kapust cserélt, ám gólokat már csak a házigazda szerzett. Lelovics a meccs legjobbjaként hat találatot ért el, és három asszisztot is jegyzett, Kajtár második gólja mellett Hajas Réka is betalált, a vége pedig fölényes, 15–3-as komáromi győzelem lett.
 
Az SZPK Mentőangyalok Komárom csapata ezzel megnyerte a női OB I 2022/23-as kiírását, amelyet veretlenül, hat győzelem mellett két döntetlennel zárt, vagyis 14 pontot gyűjtött. Ezüstérmes a bravúros menetelést bemutató IBK CH lett mindössze egyetlen ponttal lemaradva, bronzérmes a Phoenix 9 egységgel. Egy találkozó még hátravan az idényből, a negyedik EVSI és az ötödik NLG CH május 13-án találkozik Egerben.
 
Női OB I, 8. (utolsó) forduló
SZPK Mentőangyalok Komárom–Phoenix Fireball SE 15–3 (5–1, 2–2, 8–0)
Pontszerzők: Lelovics N. 6+3, Varga A. 2+2, Kajtár 2+1, Hajas R., Pádár 1+2, Gugg 1+1, Somodi, Szabó B. 1+0, ill. Galambos, Medica, Somkuti 1+0, Oravecz 0+2, Blázsovics-Petri 0+1