Hírek

Döntetlen a visszavágón, bajnok az SZPK!
2023. 05. 14.

Megőrizte a hazai pályán kiharcolt ötgólos előnyét a Phoenix otthonában, és bajnoki címet szerzett a férfi OB I-ben az SZPK Komárom. A Dunai Krokodilok csapata kettős győzelemmel lett bronzérmes.

Döntő: Phoenix–SZPK
 
Öt gól. Elsőre soknak tűnhet, de a floorball szépsége éppen abban rejlik, hogy akár egy harmad alatt is ledolgozható ekkora hátrány, nem hogy egy teljes mérkőzés alatt. A hazai pályán játszó Phoenix a férfiélvonal döntőjének második mérkőzésén arra készült, hogy a 9–4-es komáromi győzelemmel záruló első felvonás után megfordítsa a párharcot, ám az SZPK ebben az idényben szemmel láthatóan ismeri az ellenszert riválisa játékára, ráadásul tetemes előnye birtokában magabiztosabban léphetett pályára Érden.
 
Ennek pedig nagyon gyorsan meglett az eredménye. A húzóemberek hamar előléptek, előbb Pfneiszli Péter, majd Németh Richárd talált be, és még öt perc sem telt el, amikor már kettővel vezetett az SZPK. Ha az öt gól soknak tűnt, a hét még inkább, összesítésben ugyanis már ennyi volt az előnye a komáromi alakulatnak, amelynek nem titkolt célja volt, hogy a visszavágón is felülmúlja riválisát. A szűk kerettel felálló Phoenix nem adta fel (miért is tette volna?), helyzetekig el is jutottak a hazaiak, de az első harmadban hiába próbálkoztak, nem tudták bevenni Szuri Zoltán kapuját.
 
Emberelőnybe kerülve a második játékrész elején fokozta a nyomást a Phoenix, gólt mégis a hősiesen védekező Komárom szerzett, a kiegészülést követően Pirik Dávid növelte a vendégek előnyét. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a bajnoki cím sorsa, ám a hazaiak a folytatásban megmutatták, hogy nem véletlenül jutottak be a fináléba, és szerepeltek jól az IFL-ben is. Ami nem ment fórból, összejött akcióból, Hangyál Ádám szépített, majd késleltetett kiállítás alatt Trombitás Balázs köszönt be – a kettő között ráadásul egy emberhátrányt is kivédekezett az egyre lendületesebben játszó Phoenix.
 
Az utolsó harmad egygólos, 3–2-es komáromi előnyről indult, és bár mindkét csapat nagyon fegyelmezetten védekezett, Czank Dávid megtalálta az utat a hazai hálóba. Ezt a gólt már nem Hotz Erik kapta, hanem a helyére beálló Jani Sándor, míg a túloldalon Sárosi Benedek váltotta Szurit a kapuban. Kisvártatva emberelőnybe került a Phoenix, amelyet nem tudott kihasználni, de három perccel a vége előtt Rácz Domokos már egyenlő létszámnál szépített. Sőt, Rési Tamás nem sokkal később egyenlített, és arra is volt esélye a Phoenixnek, hogy megnyerje a meccset, de az egyébként jól játszó, két gólpasszt jegyző Harangozó Szilárd büntetőt hibázott.
 
A vége 4–4 lett, vagyis összesítésben megőrizte ötgólos előnyét az SZPK Komárom, amely megérdemelten nyerte meg a bajnokságot, míg a Phoenix játékosainak ezúttal az ezüstérem jutott.
 
Férfi OB I, döntő, 2. mérkőzés
Phoenix Fireball–SZPK-DESEF Komárom 4–4 (0–2, 2–1, 2–1)
Pontszerzők: Trombitás 1+1, Hangyál, Rácz, Rési 1+0, Harangozó 0+2, Frischmann 0+1, ill. Pirik 1+1, Czank, Németh R., Pfneiszli 1+0, Velencei, Zsámboki 0+1
A párharc győztese: az SZPK, 13–8-as összesítéssel
 
A 3. helyért: Wizards–Krokodilok
 
Ragyogó felvezetése volt a bronzpárharc második mérkőzése a finálénak, a fiatal Phoenix Wizards látványos mérkőzést játszott a Dunai Krokodilokkal. A két góllal elveszített első találkozó után ezúttal vezettek a hazaiak, de nem tudták ledolgozni a hátrányukat összesítésben, mert a Krokodilok együttese gyorsan fordított. Sőt, a második harmad elején már 4–1-re is vezetett a vendégcsapat, innentől pedig már nem volt kérdés, melyik gárda szerzi meg a bronzérmet. Noha a Wizards nagyot küzdött, a Kroki a három gólja mellett asszisztot is jegyző Hoffmann Tamás vezérletével 8–5-re megnyerte az összecsapást, és kettős győzelemmel végzett a harmadik helyen a férfiélvonalban.
 
Férfi OB I, a 3. helyért, 2. mérkőzés
Phoenix FSE Wizards–Dunai Krokodilok 5–8 (1–2, 2–4, 2–2)
Pontszerzők: Bögi 2+0, Vonderviszt 1+1, Bajnok, Szabó Á. 1+0, Kelemen 0+2, Mezei 0+1, ill. Hoffmann 3+1, Simon 2+1, Pozsony 1+3, Diószeghi, Hollósi 1+1
A párharc győztese: a Krokodilok, kettős győzelemmel (15–10)
 
Fotó: SZPK Komárom