Hírek

Csordás Tamás: Nem helyezünk nyomást a srácokra
2023. 01. 23.

Megérkezett a világbajnoki selejtező helyszínére, a spanyolországi El Escorialba U19-es fiú válogatottunk, amely kedden az egyik legerősebb rivális, Észtország ellen kezdi meg szereplését a tornán. A felkészülésről, a csapat állapotáról és az elvárásokról Csordás Tamás szövetségi kapitányt kérdeztük.

Vasárnap este megérkeztetek El Escorialba, hétfőn pedig már a helyszínen végzi a finomhangolást a csapat. Milyen állapotban vannak a játékosok?
Szerencsére az utazás során minden rendben volt, repülővel gyorsan megérkeztünk Spanyolországra, a reptéren már vártak minket a helyiek, akik nagyon kedvesek és segítőkészek. Jó hangulatban telt a vasárnap esténk, bizakodó és motivált a csapat, mindenki várja már az első mérkőzést. Mivel a keret tagjai a hazai élvonalban és az IFL-ben pallérozódnak, mérkőzésből érkeztek a játékosok a selejtezőtornára, és lekopogom, de egyelőre a sérülések is elkerülnek bennünket, kimondottan jó állapotban vannak a srácok. Tudjuk, hogy nagyon erős ellenfelekkel kell farkasszemet néznünk, de felkészültünk belőlük.
 
Rögtön az első erőpróba lesz az egyik legnehezebb, kedd délután az észtekkel találkoztok. Hogyan lehet meglepni őket?
Kemény meccs lesz, nagy fizikai csatára számítok, azon leszünk, hogy felvegyük velük a kesztyűt. Két éve a brnoi világbajnokságon találkoztunk az észtekkel, akkor 8–2-re győztek ellenünk, és sokatmondó, hogy azóta nem változott az első soruk, amely akkor még nagyon fiatal volt, mostanra érett meg igazán. Nemcsak az egymás elleni meccsünket, hanem az észt-szlovák helyosztót is kielemeztük a legutóbbi vébéről, és várhatóan ezúttal is hasonló taktikával játszanak majd, a labdakihozataloknál azonnal megpróbálnak zavart kelteni. Megnéztük a srácokkal, hogy kik lehetnek a kulcsemberek, a hétfő délutáni edzésen még átismételjük a legfontosabb tudnivalókat, aztán már szándékosan nem beszélünk sokat az ellenfélről, hogy ne izgulják túl a nyitányt a játékosok.
 
A szerdai szünnap után három nap alatt három mérkőzés vár a csapatra. Fel lehet egyáltalán készülni az ilyen sorozatterhelésre?
Sokat készültünk arra, hogy bírjuk az erőltetett menetet, de nagyon nehéz dolgunk lesz, mert magasan jegyzett, erős ellenfelekkel találkozunk. A spanyolokat hazai pályán érhető módon fűti a bizonyítási vágy, a szlovén csapatot nem kell bemutatni senkinek, az egyik legerősebb rivális a csoportban, az olaszokat pedig bár két éve a brnoi vébé helyosztóján legyőztük, azóta teljesen átalakult a keretük, úgyhogy abból a mérkőzésből nem szabad kiindulni. 
 
A világbajnokságra való kijutáshoz az első két hely valamelyiként kellene végezni. Milyen várakozásokkal tekintetek a selejtezőtorna elé?
Nem helyezünk nyomást a srácokra, szó sincs arról, hogy elvárás lenne a kijutás. A legfontosabb, hogy élményként fogják fel a tornát, élvezzék, hogy többek között a szülők áldozatos segítségének köszönhetően itt lehetnek, és hozzák ki magukból, amire képesek, ne egóból, hanem egymásért küzdve játsszanak. Azért legbelül természetesen mindenkiben ott motoszkál, hogy jó lenne kamatoztatni az elmúlt két évben befektetett munkát, és bizonyítani, hogy a legjobbakkal is felvesszük a versenyt. Bízom benne, hogy így is lesz, és ha a maximumot nyújtják a játékosok, az eredményességben is megmutatkozik majd.
 
Az U19-es fiú válogatottról további érdekességek olvashatók a csapat Facebook-oldalán.
 
U19-es világbajnokság, fiúk, európai selejtező, 2-es csoport (El Escorial)
 
A magyar válogatott mérkőzései:
Január 24. 16:00 Észtország–Magyarország
Január 26. 19:00 Magyarország–Spanyolország
Január 27. 16:00 Szlovénia–Magyarország
Január 28. 12:00 Magyarország–Olaszország
 
Fotó: Magyar Fiú U19 Floorball Válogatott/Facebook