Hírek

Balázs Fruzsina: Élmény együtt dolgozni a lányokkal
2023. 01. 31.

Már csak egyet kell aludni női válogatottunk első mérkőzéséig az olaszországi vb-selejtezőtornán. A csapat mentális felkészítéséről Balázs Fruzsina sportpszichológussal beszélgettünk, aki némi betekintést engedett a foglalkozásokba is.

Hosszú és tartalmas felkészülés után érkezett meg az olaszországi Lignano Sabbiadoróba női válogatottunk, amely szerdán 16 órától Franciaország ellen elkezdi a világbajnoki selejtező küzdelmeit. A csapattal tartott a torna helyszínére Balázs Fruzsina sportpszichológus is, aki Kállai Márk szövetségi kapitány felkérésére tavaly nyár óta segíti a lányok munkáját – a szakmai stáb pontosan tudja, a fizikai mellett a mentális frissesség is elengedhetetlen a sikeres szerepléshez.
 
„Nagyon élvezem a közös munkát a lányokkal, élmény velük dolgozni – hangsúlyozta Balázs Fruzsina, aki a Testnevelési Egyetemen végzett sportpszichológusként. – Nyáron kezdtük el a csoportfoglalkozásokat, ősztől pedig egyre több alkalmat beiktattunk a felkészülésbe, ezáltal jobban összekovácsolódott a csapat. Eleinte nehézséget jelentett, hogy többen is később csatlakoztak a kerethez, de ezt a kihívást is áthidaltuk, szuper közösség alakut ki az elmúlt hónapokban. Azt látom a lányokon, hogy jól tudnak együttműködni, kommunikálni, és őszinték egymással, ami kihat a pályán nyújtott teljesítményükre is.
 
A sportpszichológiai foglalkozásokon olyan gyakorlatokat végeznek a lányok, amelyek elősegítik a csapatkohéziót, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályán csak a játékra tudjanak összpontosítani.
 
„A foglalkozások közben könnyebben tudják rendezni a játékosok az esetlegesen felszínre kerülő konfliktusokat, és vannak olyan alkalmak, amelyeken Kállai Márk szövetségi kapitány is részt vesz, hogy a lányok visszajelzést adhassanak neki a közös munkáról – mondta Balázs Fruzsina. – A másik fontos feladatom, hogy a téthelyzetekre felkészítsem őket, ezért olyan stresszkezelési módszereket, technikákat tanítok, amelyeknek nemcsak a pályán, de az életben is hasznát vehetik. A foglalkozások keretrendszere jó alapot adott arra, hogy a csapat átvegye azt a személetet, amit igyekeztem megmutatni, ugyanis kimondottan olyan jelenségekkel foglalkoztunk a felkészülés során, amelyek a sportban előfordulnak. Munkám során a teljesítménymotiváció növelésére, a stabil érzelmi állapot kialakítására, valamint a csapaton belüli dinamikák kezelésére is nagy hansúlyt fektetek.
 
Balázs Fruzsina hamar megkedvelte sportágunkat, és az edzések mellett már mérkőzésen is járt, hogy megfigyelje, játék közben hogyan kommunikálnak egymással a csapattagok.
 
„Sportcsapatokkal már dolgoztam korábban, ám a floorball közege új és izgalmas volt nekem – árulta el a szakember. – Ütőt még nem adtak a kezembe, de meccsen már a selejtező előtt is jártam, és nem csupán szakmai szemmel néztem a lányokat, hanem izgultam is értük. Nagyon szorítok nekik, hogy elérjék a célukat, és elégedetten, sikerélményekkel gazdagodva térjünk haza Olaszországból.”
 
Világbajnokság, nők, európai selejtező, 4-es csoport (Lignano Sabbiadoro)
 
A magyar válogatott mérkőzései:
Február 1. 16:00 Magyarország–Franciaország
Február 2. 16:00 Csehország–Magyarország
Február 3. 19:00 Magyarország–Olaszország
Február 4. 16:00 Lengyelország–Magyarország
 
A keret: Benyó Blanka, Fürjes Csenge, Gálfi Orsolya, Kállai Fanni Anna, Kiss Dorina, Magyar Petra, Marton Fanni, dr. Mózes Réka Zsuzsanna, Muzslay Lili, Nagy Eszter, Nánási Enikő, Nyerges Dóra, Odor Gréta, Oravecz Kinga Anna, Pakodi Csenge, Stipsicz Orsolya, Takács Anna, Turi-Kováts Katalin, dr. Vértesi Nicole Melanie, Vladár Veronika Fanni, Zsámboki Alíz. Edzők: Kállai Márk, Liebe György