Hírek

A Torpedo otthonában nyert a Komárom "B"
2023. 02. 23.

Visszavágott a Torpedónak a hazai pályán elszenvedett szeptemberi vereségért az SZPK Komárom második csapata, amely 9–4-es győzelmével megelőzte a tabellán angyalföldi riválisát.

Alsóházi rangadót rendeztek a férfi OB I-ben csütörtökön, a forduló előtt ötödik Torpedo ATTE a hatodik SZPK Komárom "B"-t fogadta a Rozsnyay utcában. Mindkét együttesnek nagyon kellettek a pontok, s miután idénybeli első egymás elleni mérkőzésükön egyetlen gól döntött az angyalföldiek javára, ezúttal is szoros, kiélezett csatára volt kilátás.
 
Az első harmad képe teljes mértékben igazolta az előzetes várakozásokat. Mádi Szabolcs kiállítását kihasználva hamar ellépett kettővel az SZPK – Jenei Tamás emberelőnyös gólja után Kiss Csaba büntetőből talált be –, ám a házigazda gyorsan visszajött a mérkőzésbe. Fokozta a tempót a Torpedo, amely György Ottó duplájával alig két perc leforgása alatt egyenlített, majd Salló Barna révén a vezetést is átvette. Igen ám, de a fordulatok ezzel nem értek véget, hiszen a harmad végén Dulai Dániel és Pénzes Levente góljával fordított a Komárom "B", amely így 4–3-as előnnyel mehetett pihenőre.
 
A folyatásban is hatalmas csata zajlott a pályán, ám a második harmadban mindkét együttes rendezte sorait hátul, és a kapusok is remekeltek. A játékvezetők összesen hat kiállítást ítéltek a húsz perc alatt, ám hiába az emberelőnyök, sokáig nem tudták növelni előnyüket a komáromiak. A gyors hazai akciók végén akár az egyenlítés is összejöhetett volna, ám ehelyett 17 másodperccel a szünet előtt Gjika Dániel kettőre növelte az SZPK előnyét.
 
Mindez önmagában még nem lett volna megnyugtató különbség, ám a vendégek olyan elánnal kezdték a harmadik játékrészt, hogy hamar eldőlt a pontok sorsa. Gjika újabb villanása után hiába szépített emberhátrányban Szőcs Péter, a folytatásban már csak a Komárom "B" talált be. Dulai második góljával ismét három volt közte, majd György kiállítását követően Csajághy Bence is beköszönt, a végeredményt pedig Jenei állította be. Az SZPK 9–4-re nyert idegenben, így pontszámban beérte, sőt, a tabellán meg is előzte a Torpedót.
 
Férfi OB I, 6. forduló
 
Torpedo ATTE–SZPK Komárom "B" 4–9 (3–4, 0–1, 1–4)