Hírek

2022 ÉVÖSSZEGŐ
2022. 12. 31.

2022 ÉVÖSSZEGZÉS
 
Az elmúlt évek viszontagságai miatt jó végre egy olyan évről írni, ami minden tekintetben teljesnek és eseménydúsnak mondható. Vegyük sorra, mi minden történt a magyar floorball életében 2022-ben:
 

JANUÁR
 
Talán az egyik legjobban várt esemény a hazai floorballban az IFL újra indulása volt. Az első nemzetközi szezon a 2019/2020-as szezonra nyúlik vissza, ahol a Top 3 magyar csapat részt vett az osztrákokkal és a szlovénekkel közös ligában. A sok mérkőzéses bajnokság egy Final4-ral végződött volna, de a koronavírus járvány ekkor tört be hazánkba és a környező országokba, ezért végül az addig kialakult sorrend alapján született meg a végső sorrend. Az elmúlt 2 szezonban is voltak kísérletek a 3 Nations – IFL újra indítására, ám a járvány következtében bevezetett korlátozások erősen megnehezítették nem csak a floorball, hanem számos sportág életét is. A 2021/2022-es szezonban azonban végre meg tudott valósulni egy úgynevezett Mini IFL bajnokság, melynek első fordulóját január végén rendezték.
 
Ezzel párhuzamosan készült a felnőtt válogatottunk a világbajnoki selejtezőre, amely először 2022. február 3-6 között rendeztek volna, de a járvány sajnos megint közbeszólt, ezért májusra halasztották a lengyelországi tornát. A sikeres felkészülés céljából a válogatott 2 mérkőzést játszott a szlovén nemzeti csapattal, ahol az egyik meccset a szlovének, a másikat a magyarok nyerték meg.
 
FEBRUÁR
 
A február közel sem telt olyan eseménydúsan, mint azt vártuk korábban a férfi kvalifikációs torna halasztása miatt, de az U19-es férfi válogatott két barátságos mérkőzést játszott Ukrajna korosztályos nemzeti csapata ellen, hiszen az utánpótlás válogatott is készült a világbajnoki selejtezőre.
 
Mindeközben kialakult a rendhagyó IFL bajnokságban a Final4 mezőnye, ahová 2 magyar csapat is beküzdötte magát. A Phoenix Fireball SE, az SZPK-DESEF Komárom és a szlovén Polanska Banda, valamint az FBK Insport között dőlt el az IFL bajnoki címe.
 
MÁRCIUS
 
Amellett, hogy a hazai bajnokságok javában zajlottak, kétségkívül az IFL Final4 döntője volt március legfőbb eseménye. Szlovéniában rendezték meg a négyes döntőt, ahol szoros mérkőzéseken sajnos mindkét magyar csapat alul maradt az elődöntők során, így a 3. helyről egy Phoenix-SZPK párharc döntött. A kialakult sorrend a következő lett:
 
1. FBK Insport Skofja Loka
2. Polanska Banda
3. Phoenix Fireball SE
4. SZPK-DESEF Komárom
 
ÁPRILIS
 
A szinte már hagyományosnak mondható tavaszi Magyar Kupa Final4 döntőjét április második hétvégéjén rendezték Komáromban. Mind a női, mind a férfi mezőnyben SZPK-Phoneix párosítás alakult ki, és minkét döntő mérkőzésről a Phoenix együttese távozott győztesként.
 
Április második felében megrendezésre került az Adria Alps Future Stars torna Szlovéniában, ahol az U19-es férfi válogatott részt vett, ezzel is segítve felkészülésüket. A tornán a korosztályos belga és szlovén válogatott, valamint a szlovén felnőtt válogatott is képviseltette magát a magyarok mellett. A magyar csapat a torna 3. helyén végzett.
 
MÁJUS
 
A május általában mindig a hazai bajnokságok végét szokták jelenteni, azonban emellett még egy másik fontos eseménynek is május volt a hónapja. 2022. május 25-28. rendezték meg az elhalasztott felnőtt férfi világbajnoki selejtezőt, ahol Magyarország is képviseltette magát az EUR2-es csoportban. Mivel Oroszország nem vehetett részt a kvalifikációs tornán, ezért a magyaroknak Svédország és Franciaország válogatottjaival kellett megküzdeniük saját csoportjukban a továbbjutásért. Sajnos mindkét csoportmérkőzésen alul maradtak a magyarok, így a kialakult eredmény alapján Liechtenstein nemzeti csapatával játszották utolsó meccsüket, így egy győztes mérkőzéssel tudták zárni a világbajnoki selejtezőt. Magyarország jelenleg a világranglista 20. helyén áll.
 
A hazai bajnokság OB1-es eredményei a következőképp alakultak a 2021/2022-es szezonban:
 
Férfi OB1
1. Phoenix Fireball SE
2. Dunai Krokodilok SE
3. SZPK-DESEF Komárom
4. Phoenix FSE Wizards
5. Debreceni EAC
6. Ares HC ’94
7. IBK Cartoon Heroes
 
Női OB
1. Phoenix Fireball SE
2. SZPK Mentőangyalok Komárom
3. IBK Cartoon Heroes
 
JÚNIUS
 
A nyár általában a pihenő időszakot szokta jelenteni a floorball életében, hiszen nincsenek világesemények, a bajnokságok ősztől tavaszig tartanak, így sokkal kevésbé eseménydús, mint az év többi része. Ez persze nem azt jelenti, hogy nyáron nem történik semmi. Különböző edzőtáborok és már-már hagyományosnak mondható kupák kerültek megrendezésre, a Phoenix és az SZPK egyesülete is szervezett nyári táborokat fiataloknak, hogy minél többen megismerhessék a floorballt, vagy csak tovább fejleszthessék magukat a fiatal játékosok.
 
JÚLIUS
 
Az év felénél történt a szövetség életében egy igencsak nagy változás, ugyanis elnökváltás történt a Magyar Floorball Szakszövetségen belül. Veisz László sokéves elnökség után lemondott elnöki pozíciójáról, és helyébe Kiss László, az Angyalföldi TTE klubigazgatója lépett. Az új elnök kihívásokkal és ambíciókkal tele vágott bele, hogy minél jobban segítse a hazai floorballt a régre visszanyúló sportszakmai tudásával.
 
AUGUSZTUS
 
A nyár vége mindig a következő szezon előkészületeiről szól, ez most sem történt másképp, azonban a figyelem az az augusztus végén kezdődő női U19-es világbajnokságra szegeződött, ahová 2021 őszén kvalifikálta magát korosztályos lány válogatottunk.
 
SZEPTEMBER
 
2022. augusztus 31. és szeptember 4. között rendezték meg az U19-es női világbajnokságot a lengyelországi Katowice-ben, ahol a magyarok Olaszország, Új-Zéland és Kanada válogatottjaival harcoltak a továbbjutásért. 2 győzelem és egy döntetlennel csoportelsőként jutottak tovább a lányok, a rájátszásban Norvégiával és Németországgal találkoztak, ám a két vereség ellenére is 10. helyen végzett az U19-es női válogatott. A gyönyörű eredményt megkoronázta Lelovics Nóra kiemelkedő teljesítménye, aki rekordot érő Top Scorer lett a tornán, és megválasztották az All-Star Team center játékosának is!
 
A világbajnokság után megkezdődött a 2022/2023-as szezon mind a hazai bajnokságokban, mind az IFL-ben, ahol végre minden visszatért a régi kerékvágásba. Emellett a szövetség szeptember végén tartott egy floorball játékvezetői képzést is.
 
OKTÓBER
 
Az U19-es férfi válogatott október első hétvégéjén vendégül látta a korosztályos osztrák válogatottat két felkészülési mérkőzés céljából. Mindkét meccset a magyarok nyerték meg, ezzel is bizonyítva, hogy gőzerővel készülnek a világbajnoki selejtezőre.
 
NOVEMBER
 
Mindamellett, hogy már javában zajlottak a bajnokságok, kisorsolták a Magyar Kupa párosításokat is, melynek lebonyolítása csak a 2023-as évre marad.
 
Nemzetközi események terén novemberben rendezték meg a 2022-es férfi világbajnokságot, amelyre sajnos nem jutott ki Magyarország a májusi kvalifikáció során.
 
DECEMBER
 
Az év vége hagyományai közé tartozik az Év Játékosainak megválasztása, ami idén okozott némi meglepetést a férfi mezőnyben. 2022-ben az Év Férfi Játékosa a Dunai Krokodilok fiatal tehetsége, Diószeghi Levente lett, aki ifjú kora ellenére is már szerves része a felnőtt válogatottnak, és a májusi világbajnoki selejtezőn az egyik mérkőzésen Best Player lett, valamint a tornán megkapta a Most Valuable Player díjat is. A női fronton nem számítottunk másra, Lelovics Nóra lett 2022-ben az Év Női Játékosa. Komárom kiválósága nem csak a hazai mezőnyben emelkedik ki a teljesítményével, hanem nemzetközi viszonylatban is, hiszen a szeptemberi korosztályos világbajnokságon rekord pontszerző lett, valamint többször választották Best Player-nek, és mindennek a tetejébe a világbajnokság All-Star csapatába is beválogatták 2 svéd, 1 finn, 1 cseh és 1 svájci játékos mellé. Ezúton is gratulálunk Nórának és Leventének!
 
Gratulálunk a játékosoknak, a csapatoknak a szép eredményekhez, és további sok sikert kívánunk a hazai és nemzetközi szerepléshez!
 
Mindenkinek köszönjük az áldozatos munkáját, aki bármilyen formában is hozzátett, hogy a floorball fejlődhessen Magyarországon! Ugyanezzel a lendülettel folytatjuk 2023-ban is!
 
Sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt Kíván a Magyar Floorball Szakszövetség!
 
Hajrá Magyarok!