Hírek

Szlovén és szlovák elsőség Érden
2024. 10. 20.

Mindkét válogatottunk nehéz erőpróbával zárta a hazai rendezésű Hungária Kupát, amelyen a férfiak a második, a nők a negyedik helyen végeztek.

 Tervezni sem lehetett volna jobban: a Czitrom András Hungária Kupa utolsó mérkőzése a férfitorna első helyéről döntött a magyar és a szlovén válogatott között. A vasárnap esti találkozó feltette az i-re a pontot a háromnapos esemény zárásaként, a lelátón peregtek a dobok, a pályán nem kímélték egymást a felek.
 
Az első vastaps hat perc elteltével zúgott fel, amikor kis híján megszerezték a vezetést a mieink, de a Fortuna ezúttal nem volt velünk. A lendület viszont nem hagyott alább, újabb támadást vezetett a bal szélen Csordás Tamás együttese, Hangyal Ádám jól helyezett lövéssel mattolta a szlovén kapust. Ezekben a percekben sikerült fölénybe kerülnünk, de hamar átvette az irányítást a rivális, amely fifikás góllal egyenlített. A harmad végén emberelőnybe kerültünk, sőt, a másodikat is fórban kezdtük…
 
…de hiába próbálkoztunk lövésekkel, nem tudtuk feltörni a reteszt. Nem úgy a szlovénok, gyors támadás és jó ütemű visszakészítés után már ők vezettek, a folytatásban pedig fokozták a tempót, mindkét oldalon előfordult, hogy elkapkodták a befejezést a játékosok. A mezőnyben pariban voltunk az esélyesebb vetélytárssal, ezért is bánhattuk az egyperces rövidzárlatot: Pozsony Bendegúz cselsorozata után bravúrral védett a szlovénok hálóőre, a gyors ellentámadásból növelte előnyét Szlovénia, sőt, kisvártatva újabb gólt szerzett.
 
Labdaszerzés után Trombitás Balázs ziccerével indult a záró szakasz, de nem sikerült közelebb zárkóznunk, hiányzott az átütőerő a támadásokból. Németh Richárd szabálytalansága után emberelőnyből lezárta a nyitott kérdéseket a vetélytárs, a hátralévő tíz percben pedig érezhetően elfáradtak a mieink, újabb két gólt lőttek a szlovénok. A 7–1-es vereség ellenére megérdemelte a tapsot a magyar férfiválogatott, elvégre az első két mérkőzését megnyerte a tornán, az akaratra pedig ezúttal sem lehetett panasz – szépen csillog az ezüstérem.
 
A női válogatott ellentétes előjelekkel várta utolsó mérkőzést, két vereség után a legerősebb ellenfél, a szlovák U19-es csapat következett. Lányaink viszont nem rettentek meg a kihívástól, immár Lelovics Nórával a fedélzeten felvették a kesztyűt. Sokáig úgy tűnt, a papírformának megfelelően nagy különbséggel győznek a szlovákok, de a záró harmadban új erőre kapott együttesünk, amely kevesebb mint három perc alatt négy gólt szerzett! Lelovics mellett Kajtár Jázmin, Oravecz Kinga és Hajas Réka is betalált, 8–4 és tisztes helytállás lett a vége.
 
Czitrom András Hungária Kupa, eredmények
 
Férfiak: Magyarország–Szlovénia 1–7
A végeredmény: 1. Szlovénia, 2. Magyarország, 3. Ausztria, 4. Nagy-Britannia

Nők: Magyarország–Szlovákia U19 4–8
A végeredmény: 1. Szlovákia U19, 2. Ausztria, 3. Nagy-Britannia, 4. Magyarország