Ha kétezerhétben nem szenvedek keresztszalag-szakadást, valószínűleg bele sem gondolok, hogy edzőként szép pályafutás állhat előttem. Akkor azonban tudatosult bennem, hogy a műtét után hosszabb kihagyás vár rám, de szóba sem jöhetett, hogy másfél évig nem látogatom a srácok edzéseit, meccseit. Tudtam, hogy amint már mankóval képes leszek járni, azonnal visszatérek a csarnokba, mert hiányzott a közeg. Akkoriban sok játékos érkezett a Phoenixhez, akik még kezdők voltak, ezért megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha kipróbálnám magam edzőként. Teljesen más aspektusból lett rálátásom a sportágra, s bár a sérülésem után még három-négy éven át játszottam is az edzői hivatás mellett, miután bajnokságot és kupát is nyertünk, úgy voltam vele, játékosként elértem a céljaimat. A sérülés miatt tudtam, hogy a válogatottságtól távol vagyok, de így is teljesnek éreztem a karrieremet, ráadásul időközben edzőként egyre több lehetőséget kaptam.

 

Igen. Nyolc évet töltöttem el az U19-es korosztállyal, öt vb-selejtezőn és két világbajnokságon jártam. A felnőttválogatott játékosainak zömével dolgoztam együtt, velük szemben nagy elvárásaim vannak. A pályázatom fontos eleme volt, hogy szeretném fiatalítani a keretet, ugyanakkor látni kell, hogy nagy a szakadék a korosztályos és a felnőtt floorball között. Tovább nehezíti az átmenetet, hogy sokan külföldi egyetemen tanulnak tovább, ahol esetleg kevesebb a lehetőség a játékra, így háttérbe szorulhat a floorball iránti szenvedélyük. Szerencsére a jelenlegi U19-es csapatban is vannak nagyon tehetséges játékosok, és előny, hogy az IFL-ben sok fiatal pallérozódik.

 

Az edzéslebonyolítás és a kommunikációs stílus is változik, mert „kész” játékosokról beszélünk, akiket már nem nagyon kell babusgatni, a mentális felkészítés ugyanakkor hasonlóan fontos. Az első összetartáson leszögezzük, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha megvan a kölcsönös tisztelet. Jómagam leszek a szövetségi kapitány, de természetesen nem egyedül felelek a válogatott irányításáért, a szakmai stábban is csapatmunka vezethet eredményre. Másodedzőként és kapusedzőként Vígh László, szövetségi edzőként a korábban a szlovák Kosicét is irányító Peter Vrba, csapatmenedzserként Feke Dávid és Barati István, fizioterapeutaként Fodor Eszter, videóelemzőként a finn Henri Keranen, tanácsadóként pedig a Svédországban élő Schmidt Dennis segíti a munkámat.

 

Természetesen ez a célunk, muszáj tartanunk a lépést a nyugati országokkal, mert rövid idő alatt is rengeteget lehet fejlődni a sportágban. Henri már korábban is dolgozott a felnőttválogatottnál, és ezúttal is első szóra elvállalta a felkérésünket, Peter pedig másfél évet edzősködött a finn TPS csapatánál is, szakmai segítsége óriási előrelépést jelent. Schmidt segítségével már négy játékost is találtunk, akiknek van magyar kötődésük, és csatlakoznak a kerethez – köztük a legutóbbi idényben a finn elitligában játszó Megyaszai Dániel is.

 

Szerencsére nagyon pozitívak, tetszett a srácoknak, hogy konkrét elképzeléseink vannak a jövőről, sokan olvasták is a pályázatunkat. Hetven játékost jelöltünk ki, hat kapussal, akik közül a legtöbben igent mondtak a megkeresésre, olyanok is, akikről előzetesen nem is gondoltam volna. Sajnos azért akadt egy-két játékos, aki átgondolás után úgy döntött, hogy nem vállalja a válogatottsággal járó kötöttségeket, természetesen ezt is tiszteletben tartjuk, a kapu pedig továbbra is nyitva áll mindenki előtt, bárki bekerülhet vagy visszakerülhet a nemzeti csapatba.

 

Április első hétvégéjén rendezzük meg az első válogatót a magyar játékosoknak, szeretnénk látni, hogy miként működnek együtt a srácok érdekes, izgalmas szituációkban. Április 22-én és 23-án már a külföldről érkező játékosok is csatlakoznak, és bár májusban a rájátszás és a kupa négyes döntője miatt nem lesz összetartásunk, terveink szerint júniusban ismét találkozik a keret, augusztusban pedig edzőtáborra kerül sor. Szeptembertől lesznek válogatott hétvégék, októberben a Hungária-kupán is pályára lépünk, decembertől pedig már a célegyenesbe érkezünk.

Igyekszem visszahozni azokat az elemeket, amelyek az U19-es csapat játékában is megmutatkoztak. A nyugati iskola fontos szemlélete, hogy nem feltétlenül lehatárolt pozíciókban kell gondolkodni, gyors mozgással védőből bármikor támadóvá léphet elő egy-egy játékos, ehhez erős, dinamikus floorballra lesz szükség. Az elsődleges szempont, hogy húsz olyan játékos kerüljön be a válogatottba, akik mindent megtesznek a címeres mezért, motiváltak, és ha kell, képesek „meghalni” a pályán a győzelemért.