Hírek

A tornagyőzelemért játszhatnak a férfiak
2024. 10. 20.

Az első két ellenfelének összesen tizenhét gólt lőtt férfiválogatottunk a Czitrom András Kupán, így vasárnap este a tornagyőzelem a tét Szlovénia legjobbjai ellen.

Sötét ló ügetett be Érdre: férfiválogatottunk nem tegnap és nem is tegnapelőtt találkozott legutóbb a Nagy-Britanniával, így arra a kérdésre sem tudtunk egyértelmű választ adni, hogy mire számítsunk a riválistól az idei Czitrom András Hungária Kupa nyitányán. Csordás Tamás együttese azonban minden eshetőségre felkészült: hiába szerzett vezetést hamar a brit válogatott, a mieink alig egy perc leforgása alatt két gólt ütöttek és fordítottak. Más kérdés, hogy egyáltalán nem adta olcsón a bőrét az ellenfél, amely a második harmadot is ragyogóan kezdte, de hiába vette át a vezetést, Pirik Dávid büntetőjével már ismét a magyar válogatott állt jobban. Összeállt a védekezésünk, próbálkoztak becsülettel a britek, de nem tudtak egalizálni, sőt, a záró szakasz közepén elléptünk hárommal. Gyorsan jött a válasz, így alakult ki a 6–4-es végeredmény – nagy csatában szereztük meg győzelmet.
 
Az osztrákok ellen viszont már egyáltalán nem lehetett kérdés, hogy melyik a jobb csapat. Gyors gólváltás után ráléptek a gázpedálra a mieink, az első harmad végén hárommal vezettünk, a másodikat pedig kihasznált emberelőnnyel kezdtük. Ahogy fáradtak az osztrákok, úgy kerültünk egyre nagyobb fölénybe, amit a lövések száma is mutat, több mint háromszor annyit próbálkoztunk, mint a rivális. Az utolsó húsz percben már csak magyar gólt láthatott a lelkes érdi közönség, a vége 11–3 lett, magabiztos sikerrel őriztük meg hibátlan mérlegünket. Mivel a címvédő szlovén válogatott is megnyerte az első két mérkőzését (a briteket 8–4-re, az osztrákokat 7–5-re győzte le), a két csapat vasárnap este 18 órától a tornagyőzelemért játszik egymással a Batthyány sportcsarnokban.
 
Női válogatottunk is lejátszotta első két mérkőzését a Hungária Kupán, de a pontszerzés nem jött össze a mieinknek. A britek elleni nyitányon a 8–2-es végeredmény nem tükrözte a játék képét, jóval kiegyenlítettebb volt a találkozó, de a befejezések az ellenfélnek sikerültek jobban. Az osztrákok ellen is küzdöttek, hajtottak a lányok, de az ellenfél hamar előnybe került, majd elsőrangúan védekezett, mindkét kapusa halmozta a bravúrokat. Nem sikerült feltörnünk a reteszt, az osztrákok pedig büntettek a hajrában, 2–0-ra megnyerték a kiegyenlített mérkőzést. Az utolsó erőpróbán a listavezető, bitangerős U19-es szlovák válogatott következik vasárnap 15 órától Érden.
 
Czitrom András Hungária Kupa, eredmények
 
Férfiak
Ausztria–Szlovénia 5–7
Nagy-Britannia–Magyarország 4–6
Szlovénia–Nagy-Britannia 8–4
Magyarország–Ausztria 11–3
Ausztria–Nagy-Britannia 3–0
 
Nők
Ausztria–Szlovákia U19 3–5
Nagy-Britannia–Magyarország 8–2
Szlovákia U19–Nagy-Britannia 3–2
Magyarország–Ausztria 0–2
Ausztria–Nagy-Britannia 3–1