Hírek

Újra a csapatban!
2014. 06. 02.

Egykori elnökségi tag is segíti a szövetség munkáját! 

Szombattól tovább bővült a szövetség vezetése!
 
Az évi rendes közgyűlésen Tóth Imre diákolimpiai koordinátort és Váradi György játékvezető szervezőt terjesztette fel az elnökség elnökségi tagnak. A megjelent tagegyesületi képviselők végül csak Tóth Imrének adták meg a szükséges szavazatszámot, így 2014. május 31-től a 7 tagú elnökségben 6 fő tevékenykedik tovább!
 
A kupadöntő napján Füzi Gábor elnök felkérte Kovács Petrát, hogy segítse a szövetség munkáját, aki korábban a Vörös László által vezetett elnökségben töltött be kulcsfontosságú szerepet. Petra szervezőkészségével, nemzetközi kapcsolatrendszerével és nem utolsó sorban nagy munkabírásával hasznos tagja lehet a szövetségnek. 
Attól függetlenül, hogy jelenlegi munkahelye Nünbergberghez köti, feladata a válogatottak és az elnökség közötti kapcsolattartás, valamint a szövetségi rendezvények, különösképp nemzetközi tornák szervezése.
 
Füzi Gábor elnök: "Tóth Imre személyében tovább bővült az elnökség. Feladata továbbra is a diákolimpiai küzdelmek teljes irányítása. Ennek a munkának elismeréseként gondoltuk úgy, hogy legyen aktív tagja az elnökségnek. Sajnálom, hogy Váradi György munkáját nem értékelte a tagság annyival, hogy beválassza az elnökség tagjai közé, de az ellene felhozott érvet - azt hogy további komáromival egyoldalú lenne a vezetés - hallgatólagosan elfogadom. Én örülnék a legjobban, ha jelentkeznének segítők a szövetség vezetésébe, így rendkívül jól esett, hogy Kovács Petra az első hívó szóra igent mondott. Petrát sokan ismerik, így különösebben nem kell bemutatni senkinek sem. Feladata egy régóta felmerülő problémát oldhat meg. A válogatott vezetői hiányolták azt a fajta kapcsolatot az elnökség felé, amivel az ő munkájukat tudnánk segíteni. Petra személye viszont garancia lehet ezen probléma megoldására. Munkájukhoz sok sikert és kitartást kivánok!

Továbbra se mondok le azon tervemről, hogy olyan embereket újra megnyerjek a magyar floorballnak, akikben vakon megbízom és tudom mire képesek. Ilyen pl. Tóth Dóra egykori VB tag, vagy korábbi elszánt, a floorballért tenni akarók, de ma már máshol tevékenykednek.
 
A jelszó továbbra is: Hajrá magyar floorball!"
 
 Imre_Petra.jpg
                                 Tóth Imre                                                                 Kovács Petra