Hírek

Rangadók hétvégéje van mögöttünk
2020. 03. 01.

 Már csak egy hely kiadó a rájátszásra

 Előzetesen a legnagyobb csatát az IBK Cartoon Heroes és a Phoenix Wizards csatája ígérte a hétvégi kínálatból: a nézőnek nem is kellett csalódniuk. A kezdeményezést a hazaiak vették magukhoz és a tizedik percben már 2:0-ra vezettek a mesehősök. A 15. percben Vonderviszt Fülöp góljával zárkóztak a varázslók, ám Zsámboki Zalán visszaállította a kétgólos különbséget. Jól hajrázott a Csordás-csapat: Kelemen Krisztián majd Kasza Balázs is eredményes volt, egállal pihentek a felek (3:3). A második felvonás hamar meghozta az első előnyt: a mesehősök támadhattak létszámfölényben és a lehetőséggel László Árpád élni is tudott. Egyenlő létszámnál is a CH növelte előnyét, így kétgólos előnnyel várhatták az utolsó felvonást (5:3). Mindösszesen 9 másodperc kellett az újabb CH gólhoz, eldőlni látszott a mérkőzés. A Wizards utolsó erejét is összpontosított és Turza András góljával megkezdték a felzárkózást. Mindkét csapat támadhatott emberelőnyben is, de nem sikerült kihasználni a létszámfölényt egyik csapatnak sem. Két perccel a vége előtt egyre csökkentette a differenciát a Wizards: Kelemen Krisztián gólját követően időt is kértek a varázslók (6:5). Kapus nélkül rohamozott az egyenlítésért a vendég csapat és 54 másodperccel a vége előtt Pap Zoltán Kálmán góljával kiegyenlítettek. A folytatásban is aktívak voltak a vendégek, kapuvasat is lőttek, de a végére maradt az igazságos döntetlen.
IBK Cartoon Heroes – Phoenix Wizards 6:6 (3:3, 2:0, 1:3)
 
Szombaton este alsóházi rangadót rendeztek Vácrátóton: a mohikánok a spártaiakat fogadták. A mérkőzés tétje a hetedik hely volt. A hazaiak agilisebben kezdték a mérkőzést, a hatodik percben már vezetett az Origo, szünetig további három találatot toldottak az előnyhöz. Fordulást követően zárkóztak a vendégek: a 28. percben 4:2-re módosult az állás. A 29. perc a kiállításokról szólt: hazai oldalon villant a piros, továbbá 2-2 perc is gazdára talált. A létszámhátrány dacára a hazaiak növelték előnyüket, amit szünetig meg is tartottak (5:2). A záró felvonásban is a hazaiak domináltak: négygólos győzelmével előzött az Origo, amely már a hetedik a tabellán.
Origo Mohicans – Dunaújvárosi Egyetem-RFT 7:3 (3:0, 2:2, 2:1)
 
Vasárnap következett a másik komoly rangadó a rájátszásért: az SZPK Komárom látogatott Kazincbarcikára, igazi „négypontos” derbire. A mérkőzés első percei gólt nem, de küzdelmet hoztak. A 11. percben született meg az első l: a komáromiak ifjú támadója, Andruskó Péter szerzett vezetést. A továbbiakban is a vendégek céloztak jobban: szünetre már hárommal vezettek a dunántúliak (1:4). A második etapot zárkózással kezdték a hazaiak: Firtkó Péter élesztette fel az ördögöket.  Négy percnyi emberelőnyben zárkózhattak a borsodiak, de a létszámhátrány dacára a komáromiak szereztek két gólt is (2:6). Az emberelőnyből végül egyet sikerült kihasználni, de egyenlő létszámnál ismét a vendégek voltak élesebbek: szünetre már öttel ment az SZPK (4:9). Az utolsó felvonást is a vendégek folytatták góllal, majd egy utolsó nagy rohamra indultak a borsodiak: három góllal visszajöttek a mérkőzésbe Szobonyáék (7:10). Időt kért a komáromi csapat, ami jót is tett nekik: a vendégek újra komoly előnyt építettek ki maguknak (7:14). Nagyot küzdött mindkét csapat, végül magabiztos különbséggel a komáromiak vihették haza a pontokat, amivel komoly lépést tettek a rájátszás eléréséért.
Kazincbarcikai Ördögök – SZPK Komárom 7:15 (1:4, 3:5, 3:6)
 
A játéknap zárására Érden került sor: az ARES és a DEAC is igen tartalékosan állt fel a kezdésre. Gyakorlatilag az első támadást követően büntetőt végeztek el a hazaiak, amit Fodor Dávid higgadtan értékesített. A vendégek részéről Varga Gergő válaszolt, majd a tizedik percben újabb büntetőből ismét Fodor Dávid volt eredményes. Öngóllal egalizált a debreceni csapat, majd a 15. percre már kettővel mentek az egyetemisták (2:4). Szünet előtt sem jöttek zavarba a hazaiak, akik a pihenőre egyenlítettek (4:4). A középső etapban sokáig változatlan maradt az eredmény, majd a mérkőzés felénél Burai Péter góljával ismét a vendégek vezettek, majd emberhátrányban is eredményes volt a DEAC (4:6). Szünet előtt megint közelebb léptek az érdiek, szoros eredménnyel következett a záró húsz perc. Az utolsó felvonás is kiegyenlített játékot hozott, de a több játékost forgató debreceniek pontosabbak voltak: szoros mérkőzést játszottak a csapatok, de a pontok Debrecenbe utaztak.
ARES HC – Debreceni EAC 6:8 (4:4, 1:2, 1:2)
 
A játéknap szabadnaposa a Torpedo Justitia volt.