Hírek

Pavelka Zoltánt 2 évre eltiltották
2018. 06. 08.

Továbbá az Ares HC-nak írásos helyreigazítást kell megjelentetnie

Pavelka Zoltán ellen az MFSZ főtitkára indítványozott fegyelmi eljárást sportemberhez méltatlan viselkedése miatt. A fegyelmi beadványban egészen 2017. augusztusig visszamenőleg kérte a főtitkár Pavelka Zoltán viselkedésének kivizsgálását, különös tekintettel a 2018. május 4-én rendezett SZPK Komárom – Ares HC lány U15 utánpótlás mérkőzésen történtekre. A Fegyelmi Bizottság megállapította, hogy ebben az időszakban az eljárás alá vont számos tette valóban kimeríti a Fegyelmi Szabályzat vonatkozó pontjai, azonban azok már elévültek.
 
Ennek megfelelően két esetet vizsgált a Fegyelmi Bizottság a tárgyaláson. Először az Ares HC egyesület - melynek Pavelka Zoltán az elnöke - honlapján megjelent, egy másik egyesület csapatvezetőjére nézve becsületsértő tartalmak kerültek megvitatásra, majd a fenti lány utánpótlás mérkőzésen történtek kerültek napirendre.
 
A Fegyelmi Bizottság határozatában az Ares HC honlapján megjelent (és később szolgáltatói felszólításra eltávolított) tartalmak miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítette az Ares HC-t, továbbá helyreigazítás közzétételére szólította fel. Pavelka Zoltánt pedig 2 évre eltiltotta sportszakmai tevékenységtől és sportági események látogatásától.
 
A tárgyalás jegyzőkönyve itt olvasható.