Hírek

Országos bajnoki sorsolások
2018. 08. 06.

A 2018-2019-es szezon párosításai, játéknapjai beosztásra kerültek.

Az elmúlt szombati csapatvezetői megbeszélés keretein belül sor került a 2018-2019-es magyar floorball bajnoki évad sorsolásaira, miután az elnökség elfogadta a Versenybizottság által beterjesztett tervezeteket. Lényeges változtatás, hogy szeptembertől a női bajnokságban is játéknapok keretein belül mérkőznek meg a csapatok az alapszakaszban, majd ezt követően a rájátszás során döntik el a helyezések sorsát. A női szakágban U15 és U13 utánpótlás korosztályok indulnak, melyek ugyancsak játéknapos lebonyolítással kerülnek megrendezésre.
 
A férfiak mezőnyében a legfelső osztály létszáma nem változik, újra 8 csapat lép pályára a Salming OB1-ben. A tavaly OB2-ben szereplő csapatok közül többen egy szintet visszaléptek, így 6 együttessel indul el a bajnokság. Ezzel a floorballer.hu OB3-ban az utóbbi évek legmagasabb létszámú bajnoksága kezdődik el, 11 csapat 20 forduló alatt dönti el, ki lesz a harmadosztály bajnoka. A fiú utánpótlás korosztályok közül U17, U15, U13-ban indul el a bajnokság, 5-5 és 3 együttessel. U11, U9-ben pedig egyesületi kupákon mérhetik majd össze tudásukat a játékosok, klubok.
 
A felnőtt bajnoki nevezőket itt, az utánpótlás OB-k résztvevőit itt összegeztük. A sorsolások elérhetők innen.