Hírek

Negyedik hely Lettországban
2018. 02. 03.

Izland legyőzésével búcsúzott válogatottunk a selejtezőtől.

Nagyszerű játékkal kezdett a magyar válogatott a lettországi világbajnoki selejtező zárónapján. Az izlandi csapat nem tudott mit kezdeni az első harmadban a válogatottunk támadásaival, nyolc perc után már 4-0 volt a mieinknek. Az utolsó két percben mindkét csapat egy-egy gólt szerzett, így 5-1-gyel mehettek pihenőre. A középső etapra alább hagyott a gólgyárunk, előbb az izlandiak jegyeztek két találatot (5-3), majd mi is bemutattuk ugyanezt Pfneiszli és Molnár révén. Az utolsó húsz percben a góllövés már csak nekünk sikerült, a láthatóan elfáradt szigetországiaknak csak epizódszerep jutott - és egy öngól. A végeredmény 12-3 lett.
 
Negyedik hely a világbajnoki selejtezőn
Előzetes célunk a csoport harmadik helye volt, egyben az esély a világbajnokságra való kijutásra. Erről mindössze rosszabb gólaránnyal maradtunk le, és végeztünk a negyedik helyen. Száz százalékosan tehát nem lehetünk elégedettek, de mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a magyar floorball szempontjából történelmi eseményekre is sor került: ezen a tornán győztük le először tétmérkőzésen az olasz válogatottat, 8-8-as eredménnyel először szereztünk pontot az oroszok ellen. E mellett hoztuk a kötelezőt Izland ellen, tisztességgel helyt álltunk a házigazda lettek és a világelitbe tartozó svájciakkal szemben. Bár nem értünk oda a harmadik helyre, de mégis pozitívan értékelhetjük az elmúlt öt napot. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy minden mérkőzésen egységesen támogatták a csapatot és a sok bíztató lájkot, hosszólást! Dolgozunk tovább, hogy két év múlva már a gólarányt se kelljen számolgatni!
 
eru3final.PNG
EUR3 végeredmény magyar szempontból
 
A magyar férfi floorball válogatott kerete a 2018-as lettországi világbajnoki selejtezőn:
Blaumann Ádám, Szabó Gergely, Scherrer Adrian Zsolt - Dávid András, Schmidt Dennis, Kovács Gergely, Müller János, Kádár Gergely, Ádám Milán, Molnár András, Schmidt Oliver, Pfneiszli Péter, Radványi Balázs, Rési Tamás, Hollósi Richárd, Csipkereki Roland, Harangozó András Szilárd, Rési Zoltán, Rácz Domokos
szövetségi kapitány: Nádor Krisztián, edző: Mangold László, gyúró: Gyebnár János
 
A torna legjobb magyar játékosa: Rácz Domokos
 
Izland – Magyarország 3-12 (1-5,2-2,0-5)
Valmiera, Lettország 2018. február 3. 15 óra
Legjobb játékos: Schmiidt Dennis
Pontszerzők: Schmidt Dennis (3+2), Pfneiszli Péter (2+0), Müller János (2+1), Rácz Domokos (2+1), Molnár András (1+1), Rési Zoltán (1+0), Dávid András (0+2), Harangozó András Szilárd (0+1), Rési Tamás (0+1), Kovács Gergely (0+1), Ádám Milán (0+1),