Hírek

Lemondott Huszti Péter női kapitány
2014. 06. 20.

Váratlanul lemondott Huszti Péter a női U19-es és felnőtt válogatott szövetségi kapitánya.

A csütörtöki napon az alábbi levelet juttatta el az elnökségnek.
 
"Tisztelt Elnökségi tagok!

Amikor a második éránknak futottunk neki, akkor összeültünk Holubkó Istvánnal, Rab Konstantinnal, és Szabó Gergellyel. Alaposan átbeszéltük, hogy a tavalyi felkészülést tekintve miben tudunk, illetve kell is javulnunk, illetve egyáltalán ki, mennyi időt tud a női válogatottra fordítani!? Egyhangúlag egyetértettünk abban, hogy a tavalyi felkészülés tempóján, intenzitásán nemhogy engednünk nem szabad, hanem éppen ellenkezőleg, a sikeres selejtező megvívása érdekében növelni kell a válogatott keret összetartásainak számát. Célként határoztuk meg magunknak, hogy többek között az edzőkkel szorosabb együttműködést kell kialakítani a tavalyinál, hiszen mint már annyiszor elmondtam, a munka dandárját ők végzik, a játékosokból ők faragnak válogatottakat. Továbbá beépítettük a felkészülés programjába a külön kapus képzést, az edzőtáborokat úgy állítottuk össze, hogy Rab Konstantin vezetésével több kapust is foglalkoztatunk majd. Mindezek mellett Estefán Bálint jóvoltából Egerben olyan partnereket sikerült megnyerni a csapatnak, csapatoknak, akik segítségével olyan edzőtábori programok szervezésére adódott lehetőség, amilyen tavaly nem volt. Külföldi kapcsolatrendszerünket izzítottuk és meglepő sebességgel sikerült nívós felkészülési tornára meghívást kapnunk. Folyamatosan törekedtünk további felkészülési mérkőzések lekötésére idegenben, és hazai pályán is.

A fentiek szerint bőven adtunk teendőt magunknak és a játékosokat is ebben a szellemben szerettük volna aktivizálni. Azonban sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a munkahelyemen, a beosztásomban, márciusban beállt változás kedvezőtlenül alakította a szabadidőmre fordítható rendelkezésre álló időt. Az általam eltervezett feladatokból, és az intenzitásból nem tudok engedni, mert azzal a stáb tagokkal már nem tudnánk azonosulni.

Nem számoltunk olyan jellegű változással, olyan külső körülményekkel, melyek miatt a munka lendületünket nem tudjuk tartani! Emiatt gondoltam, gondoltunk arra, hogy még most a felkészülés elején esetleg átadnánk a stafétát olyan kollégának, egy testnevelőnek, vagy egy ízig vérig fanatikusnak, aki lehetőségeihez mérten több idővel rendelkezik mint én. 

Nagyon sajnálom, hogy a fentiek miatt nem állhatunk tovább a válogatottak rendelkezésére, mert a magyar címerért dolgozni, egy közösségért, egy nemes célért ténykedni kiemelt megtiszteltetés!

A floorball egy remek játék, egy megmagyarázhatatlan életforma, aminek csúcsa a Világbajnokság. Ahhoz, hogy oda eljusson valaki, és címerrel a mezén a himnuszt hallgassa, nem elég a múltból táplálkoznia, hanem újra és újra megalkuvást nem tűrően nyomnia kell a gázpedált ezerrel, és menni előre, küzdenie egészen addig, amíg célt nem ér!

Kevés az idő a selejtezőig! Stáb tagjaim nevében is őszintén kívánunk sok sikert az utánunk érkezőknek, és a csapatnak!"

Huszti Péter

Holubkó István

Rab Konstantin

Hámori Lilla

Szabó Gergely

Kádár György

Estefán Bálint 

Az elnökség rövid időn belül állást foglal a kialakult helyzettel kapcsolatban.