Hírek

Kijutottunk a Világbajnokságra!
2016. 09. 11.

Az utolsó mérkőzésen, Szlovénia legyőzésével vált biztossá, hogy utazhat a csapat Vaxjöbe.

Nehéz mérkőzés várt a magyar válogatottra, hiszen csak győzelem esetén tudták bebiztosítani a helyüket a világbajnokságra. Az ellenfél pedig a kellemetlen stílusban játszó szlovén válogatott volt, akik előzőleg szintén megnyerték mindhárom mérkőzésüket. Az első harmadban szomszédaink szerezték meg a vezetést, azonban egy gólnál többel nem tudtak nagyobb előnyre szert tenni, 2-3-as állásnál telt le az első húsz perc. A középső játékrészt sikerült kapott gól nélkül végig játszani mindamellett, hogy öt percig emberhátrányban voltunk, Bence és Viczena révén pedig a fordítás is sikerült.
 
A nagy iramú találkozón az utolsó periódusra mindkét csapat elérte határait, azonban ez leginkább a szlovénokon látszott meg, akik látszólag nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy vezetünk ellenük és bár sokat támadtak, de nem tudtak felzárkózni. Hovatovább a zárt védekezésnek és Szuri védéseinek, illetve a sok kapura lövésünknek köszönhetően még növelni jobban elhúztunk, a mérkőzés végén négy góllal diadalmaskodtunk.
 
Négyből négy győzelem, száz százalékos teljesítmény, irány a B csoportos Világbajnokság, melyre Vaxjöben (Svédország) 2017 május 3-7. között kerül sor.
 
Magyarország – Szlovénia 8-4 (2-3; 2-0; 4-1)
Legjobb játékos: Hóka Iván
Szuri Zoltán (0+1), Tótik Simon – Bondor Csaba (0+2), Hoffmann Tamás (2+1), Kvasznicska Norbert (0+1), Dávid Bence (2+0), Szelley Áron, Kiss János, Hóka Iván (1+1), Nagy Dénes, Szenthelyi Kristóf, Végh Ádám, Sebrek Dániel, Pupek Márkó (1+0), Bacsa Botond, Viczena Áron (2+0), Farkas Bence, Jenei Tamás, Tóth Krisztián