Hírek

Képzések
2016. 04. 04.

Az MFSZ Versenybizottsága elkészült a játékvezetői- és jegyzőkönyvvezetői képzési anyagokkal, illetve irányelveket fektetett le a jövő évi bajnokságokkal kapcsolatban.

A Magyar Floorball Szakszövetség a lehetőségeihez mérten próbál javítani a hazai mérkőzéseken közreműködő hivatalos személyek felkészültségén, hiszen az utóbbi időszakban meglehetősen sok kritika érte a játékvezetőket, jegyzőkönyvvezetőket. Az MFSZ-nek jelenleg - sajnos - nincs arra forrása, hogy minden mérkőzésre hivatalos megfigyelőt, játékvezetőt küldjön (a klubok sem tudnák ennek terhét viselni), azonban a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával is lehetséges előrelépést elérni. Az előírások szigorúbbá tételével, a felkészültség minimális szintjének meghatározásával megszüntethetőek az irreálisan nagy különbségek a közreműködők felkészültségét illetően.
 
Játékvezető képzési tananyag
A tananyag négy modulra épül, melyek a játékszabályokkal, az MFSZ szabályzataival, kommunikációval és egyéb ismeretekkel foglalkoznak. A modulok tartalmaznak minden olyan ismeretet, melyek elsajátításával a játékvezető képes lesz megfelelően irányítani egy mérkőzést.
 
A játékvezetők számára az online elméleti képzésen túl gyakorlati oktatási napokat fog augusztustól a Szakszövetség szervezni, melyeken való részvétel kötelező lesz azon játékvezetők számára, akik felnőtt országos bajnoki mérkőzéseken szeretnének közreműködni. Így kerülnek kiadásra az utánpótlás és felnőtt licencek.
 
Jegyzőkönyvvezetői tananyag
Fontosnak tartjuk, hogy a játékvezetőket minden esetben megfelelő ismeretekkel rendelkezők segítsék a zsűri asztalnál, így számukra is tananyagot állított össze a Versenybizottság. A zsűrinek is ismernie kell a játékszabályokat, az MFSZ szabályzatainak fontosabb előírásait, a bajnoki kiírások rájuk vonatkozó pontjait, illetve tudniuk kell, hogyan lehet egy jegyzőkönyvet szakszerűen kitölteni.
 
Az oktatási anyagok elérhetőek oldalunkról, a Letölthető anyagok/oktatás menüpontból.
 
A tananyagokból a vizsgáztatás 2016. nyarán veszi kezdetét, melyek a költséghatékonyságot előtérbe helyezve online és hagyományos módon is elérhetőek lesz az érdeklődők számára.
 
További tervek:
  • Megfelelő e-learning felület kialakítása
  • Rendszeres gyakorlati képzési napok a játékvezetőknek
  • Játékvezető ellenőri rendszer elindítása
  • IFF képzési szeminárium szervezése (legkorábban 2017-2018)
A fentiek az erőforrások függvényében valósulnak meg, a Szakszövetség elnöksége dolgozik azon, hogy a megfelelő anyagi és humán háttér mielőbb rendelkezésre álljon.
 
Irányelvek
A 16/17-es bajnoki szezonban csak olyanok működhetnek közre hivatalos személyként a felnőtt és utánpótlás országos bajnokságok mérkőzésein, akik a megfelelő képzést sikerrel teljesítették. Létszámbeli hiányosságok okán az MFSZ nem tud játékvezetőt biztosítani az utánpótlás mérkőzésekre, azonban ha képzett játékvezetők közreműködését teszi kötelezővé, azzal egy normát állít fel a közreműködők felé, és a csapatok is számíthatnak arra, hogy a játékvezetés minősége egy meghatározott szintet (lehetőleg) minden esetben el fog érni.
 
Növelni szükséges a játékvezetői díjakat. A megnövelt anyagi juttatás lehet az egyik motivációs tényező, mellyel a játékvezetők számát lehet gyarapítani. Az MFSZ dolgozik azon, hogy a megnövelt díjazás fejében magasabb minőségű szolgáltatást kapjanak az egyesületek, egyúttal a Szakszövetségnek fizetendő tételeket csökkenteni fogja, hogy a tagok számára egy bajnoki évad végig versenyzése ne járjon többlet költséggel. Az éves tagdíjakat jóvá fogja írni az MFSZ a bajnoki nevezési díjakból, és csökkeni fog a versenyengedély költsége is!
 
A verseny és játékvezető ellenőri rendszer kidolgozása egyszerűbb, a működtetése már lényegesen nagyobb feladat. Az MFSZ tisztában van azzal, hogy a klubok kis része tudná felvállalni a rendszeres ellenőri költségeket, így a törekvések arra irányulnak, hogy a rendszer úgy legyen működőképes, hogy az ne jelentsen plusz kiadást a csapatok számára. Ehhez további források bevonására van szükség, melyek előteremtésén az elnökség párhuzamosan dolgozik.
 
A fenti intézkedések nem fognak egyik évadról a másikra azonnali javulást eredményezni, de az eddigi ad-hoc jellegű oktatásokhoz képest sokkal tudatosabban építkezve az elkövetkezendő évek során felzárkózhatunk a környező országokhoz.
 
A képzésekkel évek lemaradását kell behoznia a Szakszövetségnek, melyért a lehetőségekhez képest mindent meg is tesz, azonban a csapatok, edzők, játékosok, szurkolók hozzáállása is sokat segíthet! Kérjük, hogy a jelenlegi és a képzésből újonnan kikerülő játékvezetőket lehetőleg támogassák, segítsék!