Hírek

Folytatódott a VB selejtező
2015. 02. 05.

Női válogaottunk harmadik találkozójára Spanyolország ellen került sor.

Az első percekben mindkét csapatnak megvoltak a helyzeteik, azonban ahogy haladtunk előre a játékban úgy vettük át annak irányítását és a harmad végére több szép támadást is indítottunk, Harmat, Vértesi és Radácsi révén is megszerezhettük volna a vezetést. Kicsit álmosan indult a mérkőzés, mindkét csapatnak megvoltak a helyzeteik – végül nekünk több, de gólt végül egyiküknek sem sikerült elérni az első húsz perc alatt, így 0-0-s állásnál ért véget az első játékrész.
 
A középső harmadot ott kezdte a csapat, ahol az elsőt abbahagyta, továbbra is mezőnyfölényben játszottak, sorra dolgozták ki a helyzeteket, aminek eredménye a 31. percben megszerzett vezetés lett. További egy perc múlva emberelőnyös helyzetbe került a magyar csapat, ekkor szabályosan a kapujukhoz szegezték a spanyolokat, számos jó lövésünk volt, de többek között a kapufa segítségével sikerült kivédekezniük ezt a periódust.
 
Nem úgy az utolsó harmad ötödik percében, mikor Vértesi Nicole második gólját szerezte. Sajnos bő két percen belül sikerült válaszolniuk, mikor egy emberelőnyös szituációt váltottak gólra ellenfeleink. Egészen az 57. percig nem született újabb találat, ekkor Fodor Eszter révén szereztük meg harmadszorra is a vezetést, örömünk azonban mindössze egy percig tarthatott. A láthatóan elfáradt magyar csapat kapujába egy szabadütés kombinációt követően került a labda. 3-3.
 
Negyedik mérkőzését a házigazda lettek ellen pénteken 19 órától játssza csapatunk.
 
A mérkőzés jegyzőkönyve, képgalériája, közvetítése felvételről.
 
Spanyolország - Magyarország 3-3 (0-0, 1-1, 2-2)
Miklós Rita, Babusa Karolina, Rácz Anna - Bodócs Emese, Darai Szilvia, Fodor Eszter (1+0), Gyugos Beáta, Harmat Anna, Hotz Evelin, Huszár Ágnes, László Rita, Mészáros Judit, Radácsi Brigitta, Roa-Pölöske Divina, Szedlák Alexandra, Takács Anna (0+1), Tüdős Zsuzsa, Váradi Vivien, Vértesi Nicole (1+0), Vladár Veronika (0+1), sz.k.: Varsányi Zsuzsanna
 
Legjobb játékosunk: Fodor Eszter