Hírek

Felnőtt bajnoki nevezések
2014. 08. 05.

A Versenybizottság összesítette a beérkezett nevezéseket.

A 2014/2015-ös bajnoki évadra az alábbi nevezések érkeztek a különböző osztályú felnőtt férfi és női bajnokságokba*.
 
Férfiak
Az OB1-es férfi bajnokságba a nyolc jogosult nevezőből mindegyik csapat leadta jelentkezését, tehát biztosan izgalmas mérkőzéseknek lehetünk tanúi a címvédő Dunai Krokodilok és a második helyezett Phoenix Fireball között. Minden bizonnyal az SZPK-Nokia Komárom és a Dunaújvárosi RFT is megpróbál beleszólni ismét a felsőházi rájátszás végkimenetelébe. A bentmaradást az utolsó fordulóban kiharcoló Cartoon Heroes is nevezett idén az első osztályba, ahogy tette azt a Kinizsi TTK és feljutóként az Ares HC, valamint a Miskolci FE.
 
A férfi másodosztályban idén két új csapatot is üdvözölhetünk a nevezők között, így a jelentkezők között volt a DEAC csapata Debrecenből és az Origo SE a fővárosból. Természetesen a tavalyi dobogósok közül az SZPK-Nokia Komárom és a Phoenix Wizards is képviselteti magát "B" csapataikkal, valamint biztosan lesznek mérkőzések Szegeden is. Örömünkre szolgál, hogy az első osztályból való kiesést követően a Neumann Wombats nem olvasztja egybe két férfi csapatát, hanem külön-külön indítja őket. A nyolc csapatos mezőny a Torpedo Justitiával válik teljessé.
 
A harmadosztályban ugyan megcsappant a nevezők száma, de még így hét csapattal indul útnak a bajnokság. Nevezett az Ares HC két együttessel, továbbá újoncként az Origo SE is. A hagyományokat ezúttal sem megtörve leadta jelentkezését a Fekete Ló Ajka, a Trampolin SE és a White Sharks is. A tavalyi másodosztálybeli szezon második felére létszám problémákkal küzdő Szolnok CFK idén a harmadosztályba jelentkezett annak érdekében, hogy egy átmeneti évadot követően jövőre ismét az OB2-ben folytassák.
 
A Magyar Kupa mezőnyét 18 együttes fogja alkotni, az első két osztályban szereplőkön kívül az OB3-ból csatlakozik hozzájuk a White Sharks és az Ares HC egyik csapata.
 
Hölgyek
Tavalyhoz hasonlóan idén is két osztályú bajnokság került kiírásra a női mezőny számára. Az első osztályba az előzetesen vártnak megfelelően öt együttes jelezte, hogy résztvennének a bajnokságban. Címvédőként ott lesz az SZPK-Nokia Komárom, a tavalyi dobogóról az Eszterházy MEISE és a Neumann Pillangók. Biztosan nagy elánnal fognak közdeni az első háromba kerülésért a Phoenix Fireball fiataljai, valamint a Cartoon Heroes játékosai is.
 
A női OB2-be két csapat adta le nevezését, így a bajnokság - amennyiben nem lesz pótjelentkező - nagy valószínűséggel nem kerül elindításra. Reméljük ez nem szegi kedvét a FODE és az Ares HC csapatainak és találnak máshol versenyzési lehetőséget játékosaiknak.
 
A Magyar Kupa mezőnyét az első osztályban szereplő öt csapaton kívül az Ares HC-val kiegészített hatos fogja alkotni.
 
A bajnokságok sorsolására 2014. augusztus 8-án 18 órakor kerül sor az MFSZ irodájában. Eddig az időpontig a Versenybizottság elkészül a végleges lebonyolítási renddel és nyilvánosságra hozza azt a Versenynaptár pontosított tervezetével együtt.
 
*A nevezéshez köthető hiánypótlási kötelezettségek elmulasztása függvényében módosulhat a résztvevők száma.