Hírek

Döntetlennel kezdtünk
2018. 08. 29.

A vártnál erősebb Hollandia ellen a döntetlenért is küzdeni kellett.

Megkezdődött Bolzanoban a férfi U19-es világbajnoki selejtező torna, melynek első napján a hollandok ellen lépett pályára a magyar válogatott. Már az első percek után nyilvánvalóvá vált, hogy Hollandia jobb játékerőt képvisel, mint azt előzetesen vártuk. Nem is kellett sokáig várni arra, hogy megszerezzék a vezetést, a hatodik percben 1-0 volt az állás. Az egyenlítés hat percet kellett várni, Fayarchuk emberelőnyös helyzetből talált be. Ezt követően fokozatosan elvesztettük a fonalat, amit ellenfelünk ki is használt, három gólos előnyre tettek szert a követező harminc perc során. 4-1.
 
A találkozó nagy részében láthatóan "keresték önmagukat" a magyar játékosok, azonban az utolsó tíz percre sikerült felpörögni, és Fayarchuk duplájával, valamint Viczena góljával 4-4-es döntetlenre menteni a mérkőzést. Jobb kezdésben bíztunk, de holnap 19 órától az olaszok ellen újra a győzelemért lépünk pályára. Hajrá, Magyarország!
 
Hollandia - Magyarország 4-4 (1-1,1-0,2-3)
2018.08.29. Bolzano, Olaszország
pontszerzők: Fayarchuk (3+0), Viczena (1+0), Baán, Zsámboki, Turza (0+1)
szövetségi kapitány: Pafféri András