Hírek

Bajnok a Lizards!
2014. 03. 24.

Veszprém rendezte a 13 éven aluliak számára kiírt Unihoki Magyar Bajnokság négyes döntőjét, ahol megvédte bajnoki címét a Lizards Floorball Team.

Az elődöntők sorát a hazaiak kezdték a komáromi SZPK csapata ellen.

A vendégek kezdték jobban a játékot. A harmadik percre kétgólos előnyre tettek szert. A gyíkok azonban felvették a mérkőzés ritmusát és a hatodik perc elejétől elkezdték ledolgozni hátrányukat. A 12. perc végén már 2-2-t mutatott az eredményjelző, majd a félidő vége előtt egy másodperccel a gyíkok átvették a vezetést. A második félidő kísértetiesen hasonlított az elsőre. Egy perccel a kezdő sípszó felhangzása után már újra a komáromi gárda vezetett egy góllal. Ezután 5-5-ig felváltva estek a gólok. A hajrá következett, ami az idegek harcát is hozta. A Lizards csapata tudta megszerezni az előnyt nem egészen 4 perccel a mérkőzés vége előtt, ami után időt is kértek a hazai edzők, hogy rendezzék a sorokat és megnyugtassák a gyerekeket. Ez olyan jól sikerült, hogy két percre rá már 2 gólos előnynek örülhetett a lelkes hazai szurkolótábor. Az SZPK csapata időkérés után megpróbálta még megfordítani a mérkőzést és lehozták a kapusukat. A nagy akarásban azonban egy durva szabálytalanságnak köszönhetően egyik játékosukat kiállították, amivel meg is pecsételődött számukra a mérkőzés sorsa. Nagy küzdelemben, megérdemelten vívta ki a döntőbe jutást a Lizards csapata.

A másik elődöntőt a Csokonai Iskola csapat játszotta a Vajda Iskola csapata ellen. A Csokonai Iskola fiataljai nagyon lelkesen küzdöttek, de a rutinosabb vajdás gyerekek ellen nem sikerült a győzelem. Így a döntőt az azonos csoportból bekerült Lizards és Vajda csapata játszhatta.

Előtte azonban következett a bronzmérkőzés. Úgy látszik a fiatal budapesti gárda erre a mérkőzésre melegedett be, mert szép, okos játékkal maguk javára tudták fordítani a gólgazdag mérkőzést. A Csokonai Iskola csapata szerezte meg a bronzérmet.

Következett a döntő mérkőzés, az egymást már jól ismerő Lizards és Vajda csapatai között.

A hazaiak nagy lendülettel kezdték a játékot, aminek az lett az eredménye, hogy 6 perccel a kezdés után már 4-0-t mutatott az eredményjelző. A Vajda csapata a kilencedik perc elején tért magához és szerezte meg első gólját, amire a félidő utolsó percében született egy válasz veszprémi részről. A második félidő már más képet mutatott. A gyíkok nyugodtan játszottak, de nem sikerült tiszta helyzeteket kialakítaniuk és többször csúszott hiba a védekezésükbe. Két szép kontrának köszönhetően a játékrész hatodik percében két gólosra csökkentette hátrányát a vendég csapat. Mivel a gólgyártás a továbbiakban sem sikerült hazai oldalon, a 12. perc derekán időt kért Kiss Zoltán edző. Ennek meg is lett az eredménye, mert másfél perccel a mérkőzés vége előtt újra 3 gólosra nőtt a különbség a két csapat között. A vendég időkérés után egy váratlan taktikát választott a gyíkok csapata és levitték a kapust. Egy percig szépen passzolgatva tartották is a labdát, de aztán egy rontott passznak köszönhetően az ellenfél szerezhette a mérkőzés utolsó gólját, beállítva a 6-4-es végeredményt.

Nem szeretnék senkit kiemelni a bajnokcsapatból, mindenki nagyon sokat tett ezért a győzelemért, igazi csapatként küzdöttek. Az egyetlen keserűség az volt, hogy Kiss Csenge sérülése miatt nem játszhatott a döntőn, de az alapszakaszban nyújtott teljesítményével Ő ugyanúgy részese ennek a sikernek.

Bajnokok1.JPG 

A Bajnok Csapat: Bögi Levente, Fertig Dávid, Kiss Csenge, Kiss Csongor (kapus),
Orosz Luca, Réti Péter, Trombitás Anna

Edzők: Kovács Tamás, Kiss Zoltán


  • Lizards FT "A" – SZPK 7-5
  • Vajda – Csokonai 5-2
  • (Bronz) SZPK –Csokonai 7-10
  • (Döntő) Lizards FT – Vajda 6-4

    Unihoki U13 Magyar Bajnokság végeredménye:

I.             Lizards Floorball Team

II.            Vajda - White Sharks

III.           Csokonai Floorball Team

IV.          SzPK - Nokia Komárom

Szép volt GYÍKOK! 

Orosz Tamás