Hírek

22. Kids Kupa
2014. 12. 07.

Beszámoló a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségének versenyéről.

22. KIDS KUPA KISPÁLYÁS FLOORBALL VERSENY
 
2014. november 29-én a balassagyarmati Szent István Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola szervezésével, az iskola tornacsarnokában került megrendezésre a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségek 22. KIDS KUPA kispályás floorball versenye.
 
A házigazda Szent Imréseken kívül Esztergomból és Egerből is érkeztek katolikus intézmények középiskolásai floorballozni.
 
Szlatényi György KIDS főtitkár, és Csábi Szilárd testnevelő, főszervező köszöntő szavaival közös imával indult a program, melyen 11 órától egészen 14:00 óráig küzdöttek egymással a csapatok.
A gyarmatiak az első mérkőzésükön 1-1-es döntetlennel rajtoltak az esztergomiak „B” csapata ellen, majd a folytatásban vereséget szenvedtek a verseny legképzettebb együttesétől, az esztergomi „A” alakulatától. 
Az utolsó, egriek elleni találkozójuk tétje a dobogóra kerülés volt. Nagyszerűen indult számukra a meccs. Szita Levente mesterhármasával pillanatok alatt háromgólos előnyre tettek szert. Azonban az egriek nem adták föl, szépítettek, majd a játékidő legvégén még egy gólt szereztek, de a házigazdák így is megőrizték előnyünket, és szerezték meg a bronzérmet.
A fiúknál az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet csapatai végeztek az élen, megelőzve a Szent Imréseket és az egri Andrássy iskola növendékeit.
A gyarmatiak névsora: Hegedűs Dániel, Nagy Kristóf és Szita Levente 11. osztályos diákok.
 
A fiú torna végeredménye:
1. Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom „A”
2. Árpádházi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom „B”
Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola - Balassagyarmat 
3. Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola, Eger
 
A Szent Imrés lányok kitűnő játékkal indítottak. Első összecsapásukon legyőzték a jó erőt képviselő esztergomiak „A” csapatát. 
A folytatásban is jól kezdődött számukra a meccs az esztergomi „B” együttes ellen. Kétgólos előny után de „elaludtak”. Az esztergomi lányok fordítottak, a hazaiaknak csak az utolsó pillanatokban sikerült döntetlenre mentenünk a mérkőzést. 
A döntetlen is elég volt számukra a kupa elhódításához.
Összesítésben a második helyen az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom „A”, a harmadikon pedig az esztergomi „B” csapata végzett.
A győztes balassagyarmati csapat névsora: Gerhát Kinga, Tőzsér Alexandra, Tőzsér Vivien, Orgoványi Tímea és Puszta Hajnalka 11. osztályos tanulók.
 
A lány torna végeredménye:
1. Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola - Balassagyarmat 
2. Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom „A”
3. Árpádházi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom „B”
 
Csábi Szilárd
elnök
Szent Imre Diáksport Egyesület