Hírek

1. FBC Trencin - Magyar Válogatott
2015. 12. 08.

Az év utolsó felkészülési mérkőzésén vett részt a magyar felnőtt és U19 floorball válogatott közös csapata.

Igen magasra tette a lécet az edzői stáb, ugyanis az ellenfél a négyszeres bajnok, a szlovák extra elit ligában menetelő és jelenleg a harmadik helyen álló 1.FBC Trencin csapata volt. A válogatott játékosok már kora reggel Érden voltak taktikai edzés miatt, ami kifejezetten a délutáni meccsre készítette fel a csapatot. A válogatott 4 sornyi játékossal és két kapussal érkezett meg Trencsény városába. Nádor Krisztián szövetségi kapitány és Csordás Tamás szövetségi edző tájékoztatta a csapatot a felállásról és a taktikáról.
 
Molnár András csapatkapitány vezetésével bemelegített a válogatott, majd sikerre éhesen várták a kezdő sípszót. A hivatalos bevonulások és a himnuszok után kezdődhetett a mérkőzés. Már az első perctől érződött hogy más a tempó, más mint egy magyar bajnoki rangadón. Kemény test a test elleni ütközések és helyzetek voltak mind a két oldalon. Gyors kontrák és egy - egy emberelőny, de mind a két kapu érintetlen maradt. A második harmad előtt az öltözőben kisebb pontosítás és megbeszélés következett. Egy sor csere és újult erővel mentünk ki a pályára. A 7. percben egy kontrát követően késve ért vissza a magyar védelem, amit a szlovák alakulat kihasznált, ezzel 1-0 volt oda. A középkezdés után 4 passz után Radványi Balázs pontos passzából Dávid Máté lőtte ki a felső sarkot, és ezzel egalizált. Mind a két csapat sorra dolgozta ki a helyzeteket, de több gól már nem esett ebben a harmadban.
 
Az edzői stáb megnyugtatta a játékosokat az öltözőben, több magabiztosságra és kapáslövésre intette a csapatot. Óriási akarattal és motivációval indult neki a magyar csapat az utolsó játékrésznek. Az 1.FBC Trencin csapata taktikát és tempót váltott, veszélyes kontra támadásokat vezettek, amivel 3 gólt is tudtak szerezni. Ezzel 4-1 volt a pillanatnyi állás. Nádor Krisztián időkérése után Csordás Tamás változtatott a sorokon, amik végül sikeresnek bizonyultak. Középen való labdaszerzés után Molnár András iramodott meg a labdával, és egy hajszálpontos passzal szolgálta ki Radványi Balázst, aki értékesítette a kapott labdát. A 11. percben a harmadik sor volt a pályán, amikor Szelley Áron labdát szerzett, és háttal a kapunak egy nagyon szemfüles fonák lövéssel lepte meg az ellenfél kapusát. 4-3. A gól után kiegyenlített küzdelem volt látható a pályán, 3 perccel a vége előtt a szövetségi kapitány kérte a játékosokat, hogy menjenek előre az egyenlítésért, és erőszakosan, egész pályán támadják le az ellenfelet. 19:28-nál 30 másodperccel a mérkőzés lefújása előtt Csipkereki Roland volt erőszakos, amivel labdát tudott szerezni a pálya közepén, amit passzolt is tovább Molnár Andrásnak, aki a kapuval szemben már nem hibázott és gól szerzett. 4-4! Fél perc alatt az utolsó támadásokat is hárította a magyar csapat, és egy megérdemelt döntetlennel jöhettek le a pályáról.
 
Összességében nagyon kiélezett mérkőzést láthatott a közel 100 néző, fizikálisan és mentálisan is sokat kivett a csapatból. Válogatottunk helyt tudott állni idegenben, egy sokkal magasabban jegyzett bajnokságban edződő csapat ellen. Mind a két felnőtt és mind a két U19-es sor is átlagon felül teljesített, ahogyan nem szabad szó nélkül hagyni a kiemelkedő kapus teljesítményt sem. Hotz Erik és Blaumann Ádám is kiválóan teljesített. Az edzői stáb a meccs legjobb játékosának Hollósi Richárdot választotta.
 
Pontszerzők: Dávid Máté 1gól, Radványi Balázs 1gól+1passz,Molnár András 1gól+1passz, Szelley Áron 1gól,Csipkereki Roland 1passz,
 
A magyar válogatott tagjai: Hotz Erik, Blaumann Ádám, Kádár Gergely, Rési Tamás, Frischmann Bálint, Harangozó Szilárd, Rési Zoltán, Csipkereki Roland, Hollósi Richárd, Molnár András, Dávid Máté, Radványi Balázs, Varga Richárd, Hajas Nándor, Mile Benedek, Kvasznicska Norbert, Szelley Áron, Szenthelyi Kristóf, Dávid Bence, Nagy Dénes, Tóth Krisztián, Hangyál Ádám
 
Szövetségi kapitány: Nádor Krisztián
Szövetségi edző: Csordás Tamás
 
12086773_929810377074405_1938863373_n.jpg